2010. június 2., szerda

"Gyűlölök, tehát vagyok."

Avagy Márai idézetek... mert szépek, kifejezőek és sok mindent elmondanak helyettem.

A közös érdekek néha megteremtenek emberi helyzeteket, amelyek hasonlítanak a barátságra.

Az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök.

Vannak emberek, kiket mindenki szeret, akik számára mindenki tartogat egy megbocsátó és dédelgető mosolyt, s az ilyen emberekben csakugyan van valami magukat kellető, valami ringyószerű.

De aztán fordul az idő, egy év, vagy három év, vagy két hét - megfigyelted, hogy a szerelemnek, mint a halálnak, nincs órával vagy naptárral mérhető ideje?... - s a nagy terv, melyre vállalkoztak, nem sikerült, vagy nem egészen úgy sikerült, ahogyan elképzelték. S akkor szétválnak, haraggal vagy közömbösen, s megint reménykednek és újrakezdik, más társakat keresnek. Vagy fáradtak már, s együtt maradnak, elszívják egymás életkedvét és életerőit, s betegek lesznek, kissé megölik egymást, meghalnak. S utolsó pillanatban, mikor lehunyják szemüket, értik már?... Mit akartak egymástól?

Mikor valaki felbukkan a múltból, érzelmes hangon bejelenti, hogy "mindent" rendbe akar hozni, csak sajnálni és nevetni lehet szándékán; az idő már "rendbe hozott" mindent, azon a különös módon, az egyetlen lehetséges elintézés módján.

Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert. S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha.

Van egy ilyen szelíd nyári világ, málnaszörppel, aludttejjel, citromos vízzel. Aztán van egy másfajta, tűzvésszel, vérrel, kéjgyilkossággal. Valahol a két világ között élek, málnaszörpöt szopogatok, s közben várom a tűzoltókat vagy a detektíveket.

Nem lehet megbocsátani (kinek?), ha meghal, akit szeretünk.

Hol van a beszéd attól, amikor valaki igazán elmond valamit!

A legfájóbb kín örömet színlelni.

Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért - te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban maradsz; s Isten tudja ezt.

Stand-up Comedy 1.

Kőhalmi Zoltán

"A távolsági busz az olyan, mint a nem távolsági, csak így ritkábban jön és messzebbre megy."


2010. május 27., csütörtök

R.I.P.




The Space In Between

How To Destroy Angels: The Space in Between



All our blood lying on the floor
Sense the crowd expecting something more
Opened up, proudly on display
What we tried so hard to hide away

Blinding light illuminates the scene
Try to fill "The Spaces In Between"

Arms entwined in a final pose
Narrative drawing to a close
Still remain the things we couldn't kill
In your eyes I can see it still

How we choose the framing of the scene
Hate begins to spill across the screen

Blinding light illuminates the scene
Try to fill The Spaces in Between


Igen, már megint egy videós-dalszöveges bejegyzés, de a HTDA annyira bejövős, hogy muszáj megosztanom... Várom az albumot ^^ Reznor és Reznorné tudnak, ez tény.

2010. május 24., hétfő

Múlt

"Azt kérdezted elébb, szerettem-e? Sokat szenvedtem mellette. De tudom, hogy szerettem, s azt is tudom, miért szerettem? ... Mert szomorú volt és magányos, s nem tudott rajta senki segíteni, én sem. De mennyi idő kellett, s milyen sok szenvedés, míg ezt megtudtam és megértettem!"
(Márai Sándor)

2010. május 12., szerda

Idézet

A tűz kihunyt, csak a füstje száll,
s Te újra szabad vagy! Repülj, vándormadár!
Hogy engem megöltél,
ezért ne törd magad,
én mégse kívánom halálodat.
Eredj a pokolba és éld világodat!

János Árpád

2010. május 11., kedd

Május

Ugye, milyen frappáns cím? Ebben mindig is jó voltam :D
Elég rég írtam már "normális" bejegyzést, bár a dalszöveges-videósak miért ne volnának normálisak...? :D Pillanatnyi hangulatokat elég pontosan ki tudok velük fejezni.
Egy ilyen most-épp-mi-van-velem bejegyzéshez meg általánosan lusta vagyok, hiszen mindig baromi sok dolog történik, mire egy bejegyzés megírására rászánom magam.
Az elmúlt egy hónap pedig különösen mozgalmas volt... Volt egy szakítós húsvétom, ami bár időszerű volt, azért nem ment könnyen. Aztán most ismét nem vagyok egyedül, aminek az a következménye (vagy inkább hozadéka), hogy alig vagyok itthon, boldog vagyok, rendesen eszem, mindig van mit csinálni, és jó élni! Oké, most persze épp itthon vagyok, de hát közeleg az év vége az egyetemen, ez ezzel jár... Jesszus, hányszor fogadtam meg eddig, hogy fáradtan/részegen nem írok a blogba?? :D Most "csak" fáradt vagyok, de hát nem ez lesz az év bejegyzése, az biztos :D
Na mindegy, azt hiszem, annyi a lényeg, hogy köszönöm, jól vagyok :) Nem állok neki filozófiai mélységekben elemezni ezt a "jóllevést", aki tudja, az tudja (igaz, Mama? :D), hogy pontosan ez mit jelent, és látszik is rajtam állítólag :D Kivirultam, vagy mifene... Bár ehhez a tavasznak is köze lehet, a téltől már teljesen befordultam, szinte könyörögtem egy kis langymelegért és napsütésért :D
Hű, most abba is hagyom, mert egyre kuszább leszek (illetve nem én, hanem amit írok), majd legközelebb igyekszem tartalmasabb lenni (illetve nem én, hanem amit írok) :D

Bye!
ZoSo

No, you don't



smiling in thier faces
while filling up the hole
so many dirty little places
in your filthy little worn out
broken down see through soul

baby's got a problem
tries so hard to hide
got to keep it on the surface
because everything else is dead on the other side

teeth in the necks of everyone you know
you can keep on sucking until the blood won't flow
when it starts to hurt it only helps it grow
taking all you need
(but not this time)
no, you don't

and just for the record
just so you know
I did not believe
that you could sink so low

you think that you can beat them
I know that you won't
you think you have everything
but no, you don't

no, you don't
no, you don't
no, you don't
no, you don't

2010. május 3., hétfő

No good goodbyes



I see your fear you know it's clear
Your fear whoa it's clear
Say what you want to it comes out lies
Believe what you want to
No good goodbye no goodbyes

You take control without a soul
You control with no soul
Say what you want to it comes out lies
Believe what you want to
There's no good goodbyes
Your fear you should beware
Say what you want to it comes out lies
Believe what you want to
There's no good goodbyes
No goodbye no good goodbye

2010. április 8., csütörtök