A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Néró. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Néró. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 26., vasárnap

Anakin és egyéb történések

No mielőtt átcsapna egy tematikus Nagy Sándor blogba a blogom (hehe), írok szerény kis életünkről is pár sort. :)
Az év utolsó két hónapja sok munkával és rohangálással telt, naná, jött a karácsony... De sikerült mindenkinek időben megvenni mindent, és jól ki is költekezni, most próbálunk felállni a totális anyagi csődből (ami lassan sikerül is, mert az idei évre is megkaptam a szerződést a kiadótól és az irodában is többet vagyok). Még októberben vettünk végre egy mosógépet, sosem gondoltam, hogy ennek majd ennyire tudok örülni. :D Aztán karácsony alkalmából beszereztük a régóta vágyott olajsütőt is, így megoldódott a "sült krumplit akarok enni, de olyan macerás" kérdés is.
A karácsony nyugisan lezajlott, előtte Peti volt beteg, alatta meg én, de nem volt vészes. Ja, és 25-én tesót hozott Nérónak a Jézuska, Anakin személyében, ő az:

Anyu közbenjárásával lett ingyen igazi fenyőfánk is karácsonyra, az évek óta megszokott műfenyő után igazi illat-orgia volt ez nekünk. :) Kaptunk sok-sok hasznos dolgot is ajándékba a rokonságtól. 


Egy nem túl jól sikerült kép a fáról.
A szilvesztert itthon töltöttük, egyrészt nem volt a láthatáron ígéretes buli-lehetőség, másrészt jobban esett pihenni a sok hajtás után, szóval kettecskén pálinkáztunk hajnalig. :) 
Januárban pedig folytatódott a munka, egyelőre szórakozásra nem nagyon volt alkalmunk - illetve most lett volna, de ismét lebetegedtünk, így ez kimaradt. 
Jaaa, és decemberben itt járt ismét Angyalom is, kép nem készült most, de remekül mulattunk. ;)
Hmm, azt hiszem, most ennyi, később még jelentkezem. :)



2013. november 16., szombat

Néró

Nero Claudius Caesar Augustus Germanicus (született: Lucius Domitius Ahenobarbus; 50–54-ig: Nero Claudius Caesar Drusus Germanicus; Antium, 37. december 15. – 68. június 9.) a Iulius–Claudius-dinasztia utolsó római császára (uralkodott 54. október 13-ától haláláig), Claudius mostohafia, Caligula unokaöccse, Cnaeus Domitius Ahenobarbus és az ifjabb Agrippina gyermeke volt. Suetonius és Tacitus leírásaiban ránk maradt zsarnoki tettei és hírhedt művészi ambíciói révén Nero a legismertebb ókori uralkodók egyike.

A Néró olasz eredetű férfinév, jelentése: sötét, fekete.

És ő itt a mi Nérónk:




Nem császár, de feketének fekete... :) És imádjuk.