Ripper 2013.

Tim idén is tiszteletét tette nálunk, ráadásul épp aznap, amikor Angyalkám hazautazott látogatóba Firenzéből, így együtt mehettünk a koncertre. :)

Körülbelül este kilenc óra körül érkeztünk a helyszínre, vettünk némi itókát és az előzenekarok produkciói alatt hátul beszélgettünk - volt miről, hisz rég találkoztunk. :) Közben befutott Klári is, így hárman mentünk a színpadhoz, ahol a második sorban kényelmesen el is helyezkedtünk. A koncertre most sem tudok mást mondani, mint hogy zseniális volt, leszámítva a hangosítást, ami csak a buli végére állt úgy-ahogy helyre.

Már az első szám alatt (Machine Man) Tim sorban kezet fogott mindenkivel, akiket már jól ismer a koncertekről, hisz mindig ott vannak... Engem kicsit később vett észre, mert nem legelöl álltam, de felismert, és mosolyogva rám mutatott, mire én integettem neki, amit viszonzott. :) Nagyon jól esett. :)

A koncert közepétől már Angyalka is önfeledten bulizott a számokra, különösen a Living after midnightra; örültem, hogy jól érzi magát. :D

Ja, még a kezdés előtt összefutottunk Attilával is, így a koncert után négyesben vártuk, hogy találkozhassunk Timmel. Most az öltöző tök üres volt, de kiszúrtuk, hogy a színpad mögött nagyon sorakozik a nép... Odamentünk hát, és rögtön Eddie-vel találkoztam, aki azonnal be is vitt és le is fotózott Tim-mel. Ripper ismét megölelt, kérdezte, hogy vagyok, kaptam egy "It's good to see you again"-t is, és persze a szokásos aláírást.

Ezek után kimentem és szóltam a többieknek, hogy menjenek be nyugodtan, nem kell semmi extra a dologhoz, így végül mindenki találkozott Ripperrel, Angyalka beszélt is vele pár szót, és elkészültek a fotók is. :)

Kicsit még tébláboltunk a színpadnál, majd megérkezett értünk Angyalka apukája (a helyszínre én apum segítségével jutottunk el), és hazafuvarozott. :)

Ez volt az első buli, amikor egész este csak két söröcskét ittam (egyet az elején, egyet a végén), és azt kell mondjam, ez anyagilag és a másnap szempontjából is nagyszerű ötlet volt. :D Valamint mindenre emlékszem, és a fejem sem fájt sem közben, sem később. :))) 

Setlistem sajnos nincs, de nagyjából hasonló volt, mint a tavaly szeptemberi bulin (bár sajnos kimaradt a Starting Over, amit nagyon sajnáltam).

És akkor most jöhetnek a képek. :)

Ripper - harmadszor

Szerencsére alkalmam nyílt pótolni a tavaly februárban (távolság s anyagiak miatt) kimaradt Ripper koncertet, ismét Budapesten, a Crazy Mamában.

Ezúttal nem csak Moncsi tartott velem, hanem Peti, Fejcsi és Levi is (bár őt csak két köszönés erejéig láttam...). Indulás Petitől volt délután négy óra körül, első célpont az Angyal söröző, ahogyan két éve is. A hűvös idő ellenére kint ücsörögtünk, de Moncsi érkezése után nem sokkal inkább bementünk, mert esni kezdett s a szél is feltámadt. Nem sokkal később csatlakozott hozzánk Fejcsi is, és négyesben alapoztunk körülbelül fél nyolcig. Az idő ekkorra még hűvösebb lett, de sebaj, a villamoson nem fázunk... csakhogy két megálló után le kell szállnunk, mert a pilóta közölte, hogy kocsiszínbe megy... bő 10 perc fagyoskodás a szélben-esőben, mire jön a következő 51-es. Ezzel már gond nélkül eljutunk a helyszínre, s egy gyors bagózás után be is megyünk a Crazy Mamába kicsit felmelegedni s sört szerezni.

Sajnos nagy tömeg ismét nem volt, bár ennek előnye, hogy simán találtunk ülőhelyet s a pultnál is hamar kiszolgáltak. Most már sok ismerőssel is találkoztunk, jó érzés volt így összefutni Tim többi rajongójával. :)

A Crossholder és a ZBB zenekarokat a sörünk mellett ülve hallgattuk végig, aztán a Sandstone-ra lementünk, s az első sorban találtuk magunkat. Itt végül csak én tartottam ki a koncert végéig, középen, éppen Tim előtt állva. :) (Nekem valahogy nem jut eszembe ilyenkor kimenni bagózni vagy sörért - hisz a koncert miatt vettem meg a jegyet...) 

Hát a Sandstone produkciójára még így 3 nappal később sem igazán találok jelzőket; annyira nem volt rettenetes, csak több volt benne a külsőség, mint a tartalom, és az egyedi dolgokat is abszolút hiányoltam. Összességében felejthetőnek mondanám a műsorukat... Talán ha kicsit rövidebb az egész, akkor nem jutok el odáig, hogy már unom és a fenébe kívánom őket.

Valahogy csak túléltem ezt is, s végre megjelent a színpadon Ripper. Nem tudok róla most sem mást írni, mint eddig - elsöprő volt a koncert. Az előző két koncerthez képest más volt a setlist (amit nyilván majd mellékelek ide valahova), így hallhattam élőben az Iced Earth When the eagle cries című dalát, vagy a Maiden Flight of Icarusát. És persze nem hányozhattak a "megszokott" dalok, mint a The Ripper ("What's my name?" :)), a Burn in Hell vagy a Starting over. És mindezeket úgy hallani, hogy mindössze fél méterre van tőlem a Mester... leírhatatlan. Megint volt pacsizás - már ekkor megismert, mert nem csak belecsapott a tenyerembe, hanem megszorította a kezem. :) 

Miután végigzúztam a koncertet, azonnal kértem egy sört, mert baromira megszomjaztam, s leültünk a szokásos várakozó helyünkre, az öltöző elé. Már ekkor ölni tudtam volna egy fájdalomcsillapítóért, mivel kínzott a migrén, de azért még kitartottam. Ismét szállingóztak olyan infók, hogy nem fog kijönni, de ezt mindig mondta valaki... és eddig mindig baromságnak bizonyult. :)

Szóval üldögéltünk, a VIP jegyesek mentek befele az öltözőbe - és egyszer csak odajött Eddie (akit már közvetve azért ismertünk, közös ismerősök révén és több koncerten is láttuk), hogy "Neked van fényképezőgéped, gyere!", mindezt nekem címezve. Igazából azt hiszem nem is nagyon esett le, hogy mi van, csak felkaptam a gépet és odaálltam mellé a sorba. Lehet, hogy a fejfájás tette, lehet az, hogy már harmadszor készültem találkozni Timmel, de nem izgultam egyáltalán. Alig néhány perc múltán sorra is kerültünk, s beléptünk a kis öltözőbe. Timen kívül a Sandstone tagjait véltem felfedezni, de igazából nem nagyon foglalkoztam a környezettel, inkább csak álltam kezemben a fényképezőgéppel s vártam, hogy fotózhassak. Tim beszélt pár szót Eddie-vel, aláírt neki, én lefotóztam őket... aztán felém fordult: "Hi! How are you?" és megölelt. Kicsit lehidaltam, de azért kinyögtem egy "Fine, thanks!"-et. Tim ekkor a tetoválásom felől érdeklődött, hogy mutassam meg... felhúztam a felsőm ujját, s ismét megnézte az ábrát, sőt a többieknek is megmutatta - "She has the sign! She has the sign!". :) Aztán kértem a közös képet ("Of course!" - s már át is karolt), beszéltünk még néhány szót, ez homályba vész kicsit, de tudom, hogy utólag is boldog születésnapot kívántam neki. :) Aztán kezet fogott Eddivel, engem meg ismét megölelt (amin megint lehidaltam), "Bye!", s már kint is voltunk megint. :) Eddivel beszéltünk még egy keveset, hogy majd küldöm a képeket ésatöbbi, aztán leültem, de nem sokkal később elindultunk, mert addigra már tényleg őrjítően fájt a fejem. Ennek aztán az lett a vége, hogy taxival mentünk haza, mert nem bírtam volna ki az éjszakaizást... de a lényeg, hogy egyben hazaértünk, és én szinte szó szerint beájultam az ágyba. :)

Nagyon remélem, hogy hamarosan ismét ellátogat hozzánk Tim, és akkor már a "hagyományoknak megfelelően" Moncsival megyünk kettesben, és nem hagyjuk ki a közös képet sem...

Szerk.:

Setlist:

And... You Will Die 

The Ripper

Victim Of Changes

Burn In Hell

Don't Talk To Strangers

Scream Machine

When The Eagle Cries

Beyond The Realms of Death

Blood Stained

Heart Of A Killer

Diamonds & Rust

Flight Of Icarus

Hell Is Home

The Mob Rules

The Human Race

One On One

Starting Over

Heaven And Hell

Hardrock beszámoló

Egy újabb este Timmel – és egy csapat norvéggal :D

Koncertbeszámoló egyenesen a word-ből kimásolva, szóval nem annyira blogos :D

Fura belegondolni, hogy tegnap ilyenkor (00:30) egy asztalnál ültem és beszélgettem a norvég Thunderbolt nevű metál bandával és Tim Ripper Owens két gitárosával… Na de ne szaladjunk ennyire előre J

(Ezt a frappáns bevezetőt még a koncert után írtam, azóta már jócskán telt az idő – december 6-a van J)

Szokás szerint elég rosszul aludtam, ahogy mindig koncertek előtt, és délután elég rossz hangulatom volt, ennek ellenére egész vidáman készülődtem, hogy ötre beérjek a városba. Apuval megbeszéltem még előtte, hogy értünk jön majd éjjel, hogy ne kelljen az első buszig ott dekkolni a helyen (plusz így nem kellett pulcsit cipelnem :D), aztán négy körül el is indultam. Öt előtt értem a Kosztolányira, ahol némi várakozás találkoztam Angyalkával és Moncsival. Elvillamosoztunk a Mester utcához, és kiültünk az Angyal nevű „presszó” teraszára (ami igazából a járdára kihelyezett néhány asztalt és széket jelenti) pár sörrel. Itt jókat nevettünk, beszélgettünk – Angyalka sajnos nem tartott velünk a koncertre, de legalább láttuk egymást és segített megalapozni a jó kedvünket (amiből amúgy sem volt hiány). Háromnegyed hét körül szálltunk fel a villamosra, ami onnan a Mester utcától egészen a Crazy Mamáig vitt minket, ha jól emlékszem, hét órakor már a hely előtt vártunk, mivel még valamelyik zenekar próbált, így nem mehettünk be. Elszívtunk hát egy cigit és továbbra is borzalmasan izgultunk J

Hét után valamivel végre beengedtek. Egyből a felső szintre mentünk, és a szinte tök üres helyen leültünk egy asztalhoz a korlát mellé, tökéletes rálátással a színpadra. Vettünk sört és vártuk a „tömeg” érkezését meg a koncertek kezdetét. Kis idő múlva sajnos megjelent az asztalunknál Metalangel (az egyik főszervező – vagy A főszervező) és elmondta, hogy az asztal, aminél ülünk, a VIP vendégeknek van fenntartva… így hát kénytelenek voltunk egy hátrébb lévő asztalhoz ülni, ahonnan szinte egyáltalán nem látszott a színpad. Kicsit puffogtunk, de aztán úgy voltunk vele, hogy mindegy, hiszen Timet (na meg a norvég Thunderbolt zenekart) úgyis lent fogjuk nézni a színpad előtt…

Sajnos az időpontokra már nem igazán emlékszem, meg nem is igazán figyeltük az órát, de azt hiszem, olyan kilenc óra tájban elkezdődött az első előzenekar, a Crimes of Passion műsora. Őket még csak inkább hallgattuk, mint néztük, nem voltak rosszak, de nem is fogtak meg különösebben. Őutánuk végre jött a Thunderbolt, akikre norvég mivoltuk miatt is kíváncsiak voltunk, így hát le is mentünk az alsó szintre, és a színpad előtt kötöttünk ki (nem volt éppen hatalmas a tömeg, hogy finoman fogalmazzak). Annak ellenére, hogy már nagyon vártam Rippert, élveztem a Thunderbolt koncertjét, a zenéjük is tetszik (meg is van azóta mindkét eddigi albumuk J), megdolgoztatták a közönséget rendesen, nem csüggesztette őket a kicsi nézőszám; az egyik gitáros le is jött a színpadról közénk és ott játszott egy darabig J Szóval fasza bulit csináltak, tényleg bemelegítettek minket a fő műsorszámra, ahogy egy rendes előzenekarhoz illik. Némi átszerelés a színpadon – addig mi a körülöttünk állókkal elegyedtünk beszédbe, hogy múlassuk az időt –, aztán egyenként feltűntek Tim kísérőzenészei a színpadon és belecsaptak a Painkillerbe, és rögtön után a The Ripper következett. Erős kezdés, nemde? J Főleg, hogy harmadikként a nagy kedvenc Burn in Hell jött… A setlist alább szerepel, nekem legalább annyira bejött, mint a márciusi. Annyi volt a különbség, hogy most az első sorban álltunk, karnyújtásnyira (sem) Timtől… Sokszor énekelt a mi oldalunkon, közvetlenül fölénk hajolva, nem egyszer kaptunk pacsit meg kedves mosolyt, a metálvilláról nem is beszélve :P. Szóval végigzúztuk a koncertet rendesen (fájt is másnap a nyakam), a buli után pedig még a színpadról elkezdett autogramokat osztogatni a Mester, mi is beálltunk a sorba a kis dedikálnivalóinkkal (a legutóbbi koncerten készült közös kép és a jegy természetesen), de még mielőtt sorra kerültünk volna, Tim intett, hogy egyelőre ennyi, és mutatta, hogy fent az öltözőnél később szívesen ad még aláírásokat. Úgy voltunk vele, hogy sebaj, az még jobb is, addig iszunk egy sört (vagy kettőt :D) és kicsit kifújjuk magunkat. Felmentünk, s miközben sorakoztunk sörért, észrevettük, hogy nagyjából az egész Thunderbolt zenekar ott van a pult és asztalunk között. Megbökdöstem Moncsit, hogy nem akarunk-e aláírást kérni, meg közös fotót, s ő szinte azonnal oda is ment a srácokhoz. Én leültem az asztalhoz, várva, hogy mire jut… És a zenekarral együtt tért vissza, közölve, hogy nemes egyszerűséggel megkérte őket, csatlakozzanak hozzánk. Én kicsit ledöbbentem („kicsit”), de azért örültem a helyzetnek. A közös képet is megbeszéltük, s miután másokkal fotózkodtak, odahívtak minket is, készült vagy egy tucat kép (és ez csak az első kör volt). Az énekes kivételével a teljes Thunderbolt ott ült velünk, s beszélgettünk (erre nem annyira emlékszem, én nem beszéltem sokat eleinte, kicsit fáradt voltam, meg fájt a fejem – amire bevettem egy algoflexet, ezzel nem is lett volna baj, ha nem iszom rá még sört meg whiskyt :D). Közben készültek még képek, legjobban az egyik gitárossal, Marius-szal haverkodtunk össze, adott cigit meg a már említett whiskyt és sört J. Tetszett nekik, hogy ezt-azt makogunk norvégul… Nem sokkal később odaült az asztalunkhoz Tim két gitárosa is, Jon és Anders, velük beszélgettem keveset, megnézték a tetkóimat, Jontól kértem pengetőt, meg közös fotót is szerettem volna mindkettejükkel, odaálltam közéjük, hogy Moncsi lefotózhasson, erre Anders közölte, hogy üljek az ölébe… :D. Odaültem, elkészült a kép, még szinte fel sem álltam, Jon már csapkodta a térdét, hogy oda is csüccsenjek le a kép erejéig :D. Muris volt J Szóval ezeket a beszélgetéseket nem igazán tudom felidézni, egyrészt az azóta eltelt nem kevés idő miatt, nem is beszélve az elfogyasztott piamennyiségről (pedig nem rúgunk be Tim koncertjén többet, igaz, Moncsi? :D), de azt tudom, hogy Marius nagyon örült, hogy tetszett nekünk a zenéjük, és hogy odahívtuk az asztalunkhoz őket (azt hiszem, úgy fogalmazott, hogy „two cute girls”, pirultunk, mint az érett paradicsom). Nem is tudom, mennyi lehetett az idő, mikor búcsúzkodtak (repkedtek a nájsz tú mít jú-k), persze meghívtak, hogy tartsunk velük a turnébusszal bulizni isten tudja hova :D. Kedvesen elutasítottuk, mondván, hogy egyrészt Timet várjuk (Marius be is nézett a kedvünkért az öltözőbe, és közölte, hogy Tim bent van, nyugodtan menjünk be – hogyisne :D), másrészt Moncsi dolgozik másnap. Ketten maradtunk fent (ami kicsit meglepő, de úgy tűnik, csak mi voltunk ily kitartóak – bár eleinte ott volt még pár srác, de ők leléptek, ami hülyeség volt részükről, de hát így jár, aki pórul), meg egy pasas, aki Timet kísérte még a márciusi koncerten, ő is mondta, hogy menjünk be hozzá nyugodtan, de továbbra is a várakozás mellett döntöttünk. Nem is kellett sokáig ott ácsorognunk, egyszer csak felbukkant Tim. Nem is tudom, hogy éreztem magam… Izgultam, persze, de mivel annyit ittam, ami egy lovat is kiütött volna, elég közvetlen voltam, és talán még az angol is ment annyira, hogy Tim gond nélkül megértse :D. Kértünk aláírást, közben kérdeztem, hogy emlékszik-e ránk, amire rávágta, hogy persze, még arra is emlékezett, hogy melyik asztalnál ültünk és söröztünk együtt J. Azt hittem, berosálok… Készült megint közös kép, az említett pasas felajánlotta, hogy készít hármunkról is. Megmutattam Timnek a tetoválásomat, tetszett neki, és le is fotózta a telefonjával (azóta már feltette Facebookra és Myspace-re is, totál odavagyok :D). Miután túlestünk mindezen, felkapta a kaját (ha jól láttam, hogy az volt), amit az öltözőből hozott, és közölte, hogy menjünk vele. Néztünk, mint az a bizonyos boci az újkapura, de intett, hogy menjünk csak, így hát kissé tétován elindultunk utána. Lementünk, át a „küzdőtéren”, fel a színpadra s be a mögötte lévő ajtón. Backstage, emberek! Én majdnem elsírtam magam a gyönyörtől, hogy ott lehetek. Kicsit pakolászott, aztán ismét intett, hogy „come!”, s egy újabb ajtón kimentünk a CM mögé, ahol ott állt a hatalmas turnébusz, körülötte a Thunderbolt-tal és Tim kísérőzenekarával. Nagyon kedvesek voltak, még dumáltunk meg röhögtünk velük egy csomót, készült megint egy csomó kép (amik közben Jon aranyosan rátette a kezét a hátsómra :D), aztán elköszöntünk (ismét), s abban a hiszemben, hogy ki tudunk jutni innen hátulról a CM elé, elindultunk, de mindkét irányban zsákutca fogadott minket (ami hülyeség, mert a busznak is be kellett jutnia valahogy, de nekünk valahogy nem ment a tájékozódás), így hát visszamentünk a lépcsőhöz, ahol kijöttünk (szerintem a srácok jókat röhögtek rajtunk, de oda se neki :D), és ahol egyenesen Timbe futottunk. Rögtön felajánlotta, hogy segít kitalálni eme labirintusból, és bár én már a színpad környékén jeleztem neki, hogy innen már vágesz, meglesz az a kijárat, azért ő csak elkísért az ajtóig. Ott még megkérdeztem, hogy mikor jön legközelebb, mire közölte, hogy „Soon!”, intettem neki, talán elnyögtem egy bye-t is, erre nem emlékszem, s becsukta mögöttünk az ajtót. A hazaút már elég homály, apu vitt haza (szegény elég sokat várt ránk, de hát mi meg Timre vártunk, a backstage-es kalandot meg a fene se kalkulálta bele :D), aztán aludtam egy hatalmasat, másnap meg persze a képeket és az élményeket elemezgettük Moncsival J.

Azóta már kiderült, hogy Tim és a Thunderbolt is ellátogat hozzánk jövőre, úgyhogy azt hiszem, ezeknek a kalandoknak még nincs vége J.

Sophie

2010-12-06, 23:33

What's my name? THE RIPPER!!

…avagy egy fergeteges este Tim 'Ripper' Owens-szel Budapesten

Igyekszem rövid ámde részletes lenni, bár tudvalevő, hogy írásban nem lehet visszaadni az élményt : )
Szóval a koncert. Valamikor február végén vettem észre tök véletlenül a neten, hogy március 5-én fel fog lépni Tim Owens magyar zenészekkel a Crazy Mama nevű helyen Budapesten. Pár napon belül Moncsival egyetemben meg is vettem a jegyet (ami 2500 jó magyar forintba került) és vártuk azt a bizonyos pénteki napot : ) Persze ezt ismét megelőzték a szokásos rémálmok (jegy otthon felejtése, elalvás, busz (és a koncert) lekésése), de ezek szerencsére nem következtek be.
Aznap fél hatkor találkoztam Moncsival, s beültünk az All Inn-be, hogy alapozás gyanánt bedobjunk pár sört. Ott elücsörögtünk fél nyolcig (bár lehet, hogy picit tovább). S kb. fél 9-re érkeztünk a helyszínre. Már ment valami koncert (aki gondolja, járjon utána, engem nem nagyon fogott meg egyik előzenekar sem xD), szóval zaj és tömeg fogadott. Felmentünk a galériára, ott találtunk egy szabad asztalt, vettünk egy-egy sört, s próbáltuk szokni a zajt, no meg növekvő izgalommal vártuk a fő-fő-fő koncertet, Rippert. Tizenegy körül ki is jött az öltözőből (ami az asztalunktól nem messze volt), s lement az alsó szintre, a színpadra. Mivel a tömeg miatt fentről még állva sem láttunk szinte semmit, ezért Moncsi javasolta, hogy üljünk a lépcsőfordulóba. Onnan valóban mindent lehetett látni, ami a színpadon történt, bár nem volt annyira jó ülve tombolni, de legalább nem fáradtunk el, s tudtunk közben nyugisan sört is fogyasztani. :D Közben odaült mellénk egy srác, akivel szóba is elegyedtünk (már ha az egymásnak üvöltözést és ordítva éneklést annak lehet nevezni), később nagy segítségünkre is volt (ezúton is köszönet neki). A buli fantasztikus volt (setlist lejjebb), egyszerűen leírhatatlan élmény ezt a zseniális énekest élőben látni-hallani. Készítettem pár hangfelvételt, hát végigfut rajtam a hideg, ha hallgatom, iszonyat jó. Na a buli után visszaültünk a helyünkre, aztán kiszúrtam, hogy az öltözőnél autogramért sorban állás van… Nem tudom, mennyit várhattunk ott, szerintem közel egy órát, meg is csappant a várakozók száma, de aztán nyílt az ajtó, és kijött Tim. Nagyon kedves volt, aláírt mindenkinek, készültek a közös fotók, természetesen rólunk is – Peti segítségével, cserébe én is készítettem róluk pár képet. : ) No ez is megvolt, ismét leültünk, s már irtó hepi hangulatban dumálni kezdtünk hárman. Majd Moncsi lement wc-re, s egyszer csak szól Peti, hogy ott van Ripper… kijött az öltözőből, s sétálgatott az ekkorra már eléggé kihalt helyen. Lement ő is, s Moncsi meg rohant fel izgatottan, hogy lent van Tim, menjünk le. Valószínűleg ha nincs bennem annyi sör, nemet mondok, de így csak felkaptam a fényképezőgépet s szaladtam :D Jött Peti is. Odalent Tim épp beszélgetett valakikkel, szóval megtorpantunk, nem akartunk pofátlanok lenni. Mikor végeztek, Peti odament hozzá, hogy szeretnénk vele még külön-külön fotót készíteni, s ő azonnal beleegyezett, meg is születtek a képek : ) aztán Moncsi nagyon bátran megkérdezte Timet, hogy odaül-e az asztalunkhoz, s ő azt mondta, hogy persze, mindjárt jön :D Szóval visszamentünk (Peti lent maradt), leültünk, és nemsoká felbukkant Tim, észrevett minket és valóban odaült hozzánk :D Annyira zavarban voltunk, hogy elég nehezen ment a kommunikáció, kb. magyarul is elfelejtettem, nemhogy angolul megszólaljak… De aztán jött Peti, meghívta Timet egy sörre (ekkor készítettem róluk még egy képet :D), hogy maradjon még, s dumálgattunk egy olyan jó 20-30 percet még vele, koccintottunk is a sörrel (sose felejtem el, ahogy mondta h „Cheers!” :D). Aztán még a jegyünket is aláírattuk, majd mondta, hogy elég késő van, mennie kell és elköszöntünk. Innentől a hazaút nem lényeges, hosszú volt az út, az idő meg kibek*rt hideg. Az emlékeim sem teljesen pontosak sajnos, mert fáradt meg izgatott voltam, de majd legfeljebb a történet többi szereplője javítja/kiegészíti a sztorit :D
Hát ennyi lett volna :)