Ripper 2013.

Tim idén is tiszteletét tette nálunk, ráadásul épp aznap, amikor Angyalkám hazautazott látogatóba Firenzéből, így együtt mehettünk a koncertre. :)

Körülbelül este kilenc óra körül érkeztünk a helyszínre, vettünk némi itókát és az előzenekarok produkciói alatt hátul beszélgettünk - volt miről, hisz rég találkoztunk. :) Közben befutott Klári is, így hárman mentünk a színpadhoz, ahol a második sorban kényelmesen el is helyezkedtünk. A koncertre most sem tudok mást mondani, mint hogy zseniális volt, leszámítva a hangosítást, ami csak a buli végére állt úgy-ahogy helyre.

Már az első szám alatt (Machine Man) Tim sorban kezet fogott mindenkivel, akiket már jól ismer a koncertekről, hisz mindig ott vannak... Engem kicsit később vett észre, mert nem legelöl álltam, de felismert, és mosolyogva rám mutatott, mire én integettem neki, amit viszonzott. :) Nagyon jól esett. :)

A koncert közepétől már Angyalka is önfeledten bulizott a számokra, különösen a Living after midnightra; örültem, hogy jól érzi magát. :D

Ja, még a kezdés előtt összefutottunk Attilával is, így a koncert után négyesben vártuk, hogy találkozhassunk Timmel. Most az öltöző tök üres volt, de kiszúrtuk, hogy a színpad mögött nagyon sorakozik a nép... Odamentünk hát, és rögtön Eddie-vel találkoztam, aki azonnal be is vitt és le is fotózott Tim-mel. Ripper ismét megölelt, kérdezte, hogy vagyok, kaptam egy "It's good to see you again"-t is, és persze a szokásos aláírást.

Ezek után kimentem és szóltam a többieknek, hogy menjenek be nyugodtan, nem kell semmi extra a dologhoz, így végül mindenki találkozott Ripperrel, Angyalka beszélt is vele pár szót, és elkészültek a fotók is. :)

Kicsit még tébláboltunk a színpadnál, majd megérkezett értünk Angyalka apukája (a helyszínre én apum segítségével jutottunk el), és hazafuvarozott. :)

Ez volt az első buli, amikor egész este csak két söröcskét ittam (egyet az elején, egyet a végén), és azt kell mondjam, ez anyagilag és a másnap szempontjából is nagyszerű ötlet volt. :D Valamint mindenre emlékszem, és a fejem sem fájt sem közben, sem később. :))) 

Setlistem sajnos nincs, de nagyjából hasonló volt, mint a tavaly szeptemberi bulin (bár sajnos kimaradt a Starting Over, amit nagyon sajnáltam).

És akkor most jöhetnek a képek. :)

Angyalka és a munka(ügyi)

Angyalomnak, mint már korábban is írtam, egy ideje van munkája, recepciósként dolgozik egy - azt hiszem - négy csillagos hotelben. Mivel egyelőre gyakornoki munkáról van szó, ki kell töltenie valami értékelést és elküldenie a munkaügyibe... Hát erről beszélgettünk.

PSz: meg be kell fejeznem a gyakornokságról szóló kérdőívet és elküldeni a munkaügyinek :D
Sophie Revell: tényleg, abban milyen kérdések vannak?
PSz: várjál megnyitom
PSz: van vmi olyan h 10es skálán kell osztályozni a különböző készségek, technikák stb. elsajátítását
Sophie Revell: O.O
PSz: na annál álltam meg tegnapelőtt :P
Sophie Revell: megértem :D
PSz: én az egyértelmű kérdéseket szeretem
Sophie Revell: annyira utálom az ilyet :D
Sophie Revell: jaja
Sophie Revell: dettó
PSz: "jó-e a meló vagy nem?"
Sophie Revell: pontosan!!
PSz: "jófejek a kollégák vagy nem?"
Sophie Revell: :D
PSz: "a főnök normális vagy hülye?"
Sophie Revell: xDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
PSz: hátdenem
...
PSz: "A tanultak önálló értékelése. Az alábbi táblázat kitöltése a gyakornoki szerződésben meghatározott kompetenciák fejlesztésére vonatkozik. Értékelje a kompetenciák tanulási/javulási szintjét, és határozza meg, mely tevékenység folytatása során kerültek elsajátításra/javításra. Kérjük továbbá, h tegye fontossági sorrendbe a kompetenciákat."
PSz: és van egy 10es skála, azon kell értékelni a kompetenciák javulását vagy mit
PSz: én legszívesebben rövid mondatokat írnék, pl. "már nem kap el a pánik, amikor csörög a telefon"
PSz: "10-ből 9-szer sikerül továbbítani a hívást az igazgatóhelyettesnek anélkül, h bontanám a vonalat"
PSz: sztem ezek hívebben tükrözik a fejlődést
Sophie Revell: ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
Sophie Revell: abszolút!! :D:D:D
Sophie Revell: és még jól is szórakoznának ott a munkaügycsiben
PSz: "5 másodperc alatt összehajtogatok egy keycardot"
PSz: jajaja xD

Könnycsepp

Ma itthon töltöttem a napot, és hogy elüssem az időt, olvasgattam Angyalom blogját, egészen 2008 elejétől, és belebotlottam egy posztba - egy versbe, amit nekem/rólam írt, és hát... meghatódtam. :) Szeretlek, Angyalom, és 1000 km sem állhat eme barátság útjába. :) *Érzelgősködés off

És itt az említett vers. :)

ANGYAL FEKETÉBEN (írta: Angyalka verse - a szerk.)

ahogy ülsz az asztalnál
a sűrű cigarettafüstben
előtted sör, teli hamutál
csontos válladra hullik a hajad
minden fekete, csak bőröd hófehér
nevetsz tiszta, sötét szemmel
-- bennem ez a kép él rólad

úgy hívsz mindig: angyalom
de valójában te vagy az
hazámtól ezer mérföldre
sebzett lelkem mélységeiben
nélküled elvesztem volna

előtted nincs titkom
nincs bűnöm, gyengeségem
sírok, gyónok, nevetek
te semmit nem teszel
egyszerűen csak vagy
meghallgatsz s csodát művelsz
minden egyes nap

a barátságban s más szép szavakban
réges-rég nem hiszek

de abban igen, teljes szívvel
hogy ez mindig így lesz
s te örökké megmaradsz
akár tíz év múlva
akár halálod percében
annak aki vagy
-- angyal, feketében.

Díp párpol*

Ismét hazalátogatott Angyalka. Két nagyon vicces és jó hangulatú estét töltöttünk együtt (többek között Zizivel, Zsófival, Petivel és Mosival), melyekről most sajnos nem készültek képek, és leírni sem lehet a történéseket. Az mindenesetre zseniális volt, amikor Peti benézett valamit a Retró kocsma zenegépén, és a Deep Purple Child in time-ja elindult karaoke verzióban, fantasztikus midi "dallamokkal"... mintha egy gagyi gyerekszintetizátoron játszották volna. Angyalkának mindenesetre bejött, és remekül visított a megfelelő részeknél...

* A címben a Deep Purple neve olvasható olasz kiejtéssel.

Lábjegyzet az előzőhöz

"Tudod, az ember felébred éjjel és levegő után kapkod, mint a légszomjas asztmatikusok. Kinyújtja a kezét a sötétben és egy kezet keres. Nem bírja megérteni, hogy a másik nincs többé, nincs a közelben, a szomszéd házban vagy utcában. Hiába megy az utcán, a másik nem jöhet szemközt. A telefonnak nincsen semmi értelme, a lapok tele vannak teljesen érdektelen hírekkel, közömbös értesülésekkel, például azzal, hogy kitört a világháború vagy elpusztult egy milliós főváros néhány utcasora... Az ember udvariasan hallgatja az ilyen híreket, fél füllel odafigyel, azt mondja: 'Ugyan?... Igazán?... Nagyon érdekes'. Vagy: 'Milyen szomorú'. De közben nem érez semmit. (...) ebben a kancsi, delejes, mágikus állapotban (...) van valami a hipnotizáltak önkívületéből; olyan a pillantásuk is, mint a betegeké, akik ájult-tikkadt pillantással, lassú szempillafelvetéssel, delejes álomból ébrednek. Ezek nem látnak mást a világból, csak egy arcot, nem hallanak mást, csak egy nevet.

      De egy napon felébrednek."

... és akkor már késő lesz mindenhez; arra fogsz ébredni, hogy egyedül vagy, és az keserves lesz. De csak neked.

So it goes.

This is the end of a beautiful (?) friendship

...but the beginning of a new life.

Hetek óta sejtettem, hogy ez lesz. Sajnos valóban véget kellett vetnem neki, mert nekem barátra van szükségem, nem ellenségre. És ő már eldöntötte, hogy én vagyok a hibás mindenért, tán még a globális felmelegedésért is, és hajtogatta a saját igazát, vádaskodott. Mert hát nyilván mindenki hülye, csak ő villamos. Ennek már személyesen sem lett volna értelme. Csúnyát nem akarok írni, mert öt év, az öt év. De ez alatt az öt év alatt sem volt ő igazi támaszom. Aki pedig az volt, az most is mellettem van. Valaki pedig újra mellettem van, és hiányzott is, mert négy évre elszakadtunk egymástól... De hát ilyen az élet: haverok jönnek-mennek, az igazi barátok meg maradnak, vagy kis kerülővel visszatérnek, bármi áron. :) És így van ez jól. :)

Minden emberen van egy jelmez és egy maszk, melyet mohó ambícióval és ravasz önvédelemből visel. És ami a lényeg: fogalma sincs róla, hogy rajta van! Nem tud róla. Ez nem csak kellemetlen, de roppant vicces is. Magára hazudja, de olyan hipnotikus erővel, hogy elfelejti, hogy ő egyáltalán nem az, akinek hiszi magát. Ezért nem is érdemes vele sem hitről, sem eszméről, sem világnézetről vitatkozni, mert úgysem azt éli. Ő valami egészen mást él, és másban hisz, mint amiről azt hiszi, hogy hiszi. És nincs veszedelmesebb dolog, mint figyelmeztetni valakit, hogy hazugságban él.

Müller Péter

Eleinte még nekiálltam vitatkozni, de most már benőtt a fejem lágya. A tényekkel nincs mit perlekedni, de mint egy okos ember mondta, a téveszmékkel még kevésbé lehet.

Lucy Maud Montgomery

Soha nem vitatkoznánk, ha mindig csak az egyikünk volna hibás.

Ha vitatkozol, dühöngsz és ellentmondasz, néha győzöl, de hiú siker lesz, mert sohasem szerezted meg az ellenfeled jóindulatát.

Benjamin Franklin

Nehéz vitatkozni az igazsággal.

Catherine Jinks

Általánosságban szólva a múltat elemezhetjük, de nem vitatkozhatunk vele, Engels szavai szerint "ami megtörtént, az igazolta létét".

Moldova György

Angyalka és a kultúrsokk

Ezt az írást Angyalka írta nekem válaszul ERRE a cikkre, még szeptemberben. Érdekelt, ő hogyan élte meg azt az állapotot, amit kultúrsokknak neveznek, és azokat érint, akik egy másik országban próbálnak szerencsét. Tudtam, hogy Tőle részletes (és megnyugtató) választ fogok kapni, hisz kicsit tartok ettől én is, és próbálok felkészülni a későbbi finnországi létre, amennyire csak lehet. :)

A hangvétel természetesen azért ilyen, mert ezt magánlevélként írta nekem, így nem blogba készült írásról van szó, de az Ő engedélyével és szerkesztésével kerül most ki ide. :)

Szerintem rendkívül érdekes és tanulságos mindenkinek, még annak is, aki nem tervez külföldre költözni, és ha már a Határátkelőre nem akarja elküldeni, hát legalább itt szerepeljen. :) 

Szóval íme.

Sziacsi! nah, akkor reagálok a kultúrsokkos írásra, vagyis elkezdek rá reagálni :)

Előre szólok, h nem lesz rövid, mert 1) a dolog nem fehér és fekete, erőteljesen egyén- és helyszínfüggő 2) szerintem nem írható le olyan sablonosan /számozott szakaszok/, mint a cikkben 3) egyszóval különösen összetett jelenségről van szó. :)

Talán az a legegyszerűbb, ha végigmegyek a cikken, pontokba szedve idézek belőle, és hozzáfűzöm, ami eszembe jutott :)

1) "a kulturális sokk kifejezés azokra az érzésekre (aggodalom, meglepetés, tájékozódási zavar, bizonytalanság, zavarodottság) utal, amit az emberek olyankor élnek át, amikor egy teljesen különböző kulturális vagy társadalmi környezetben kell élniük, "működniük" (pl. egy idegen országban)." --> Már rögtön az elején nem lehet egy kalap alá venni mkit és minden esetet. Mit jelent az, h "teljesen különböző kulturális és társadalmi környezet"? Azontúl, h nyilvánvalóan nem mindegy, h Olaszo.-ba, Finno.-ba, az USA-ba, Kínába vagy Üzbegisztánba települünk ki, az egyéntől is függ, h nála melyek azok a "kulturális és társadalmi" különbségek, amelyek kiverik a biztosítékot. Lehet, h egy dolgot (ami az adott országban máshogy van, mint otthon) vki teljesen természetesen elfogad, sőt közel érez magához; míg másvki felháborodik rajta, elfogadhatatlannak tartja, képtelen hozzászokni stb.

2) "annál nagyobb a kulturális sokk, minél nagyobb a különbség a között a két kultúra között, amibe beleszülettünk, illetve amibe később kerülünk" --> ez kétségkívül igaz. Mivel Olaszo. (azaz Toszkána, mivel Olaszo.-nak az a specialitása, h csak 150 éve beszélhetünk egységes államról, azelőtt a régiók külön kis országokként működtek, így akár egy-egy tájegység között is nagy mentalitás-, társadalombeli stb. eltérések lehetnek) tapasztalataim szerint nem üt el óriási mértékben a mi kultúránktól (a két ország között párszáz km-nyi a távolság, mindkettő az európai kultúrkörhöz tartozik, modern, fejlett ország stb.), így talán azt mondhatom, itt kisebb az esély a kulturális sokk beütésére, mintha olyan helyre kerültem vna, ahol pl. ahhoz kellett vna hozzászoknom, h a férfiaknak 5 feleségük van, vagy mindenhol pagodák / mecsetek vesznek körül, olyan történelmi / kulturális / vallási elemek, épületek, műalkotások, amelyeket nem tudok mihez kötni és fogalmam sincs, micsodák.

3) "A kultúrsokk egy pszichológiai folyamat, amin az új környezetbe, új kultúrába kerülő emberek átesnek." --> azt is meg kell nézni, h milyen emberekről beszélünk, honnan jönnek, mit hoznak magukkal. Nyilván aki még egy teát se főzött meg életében és sosem ment el bevásárolni, annak az is nagy sokk, ha egy másik városba kerül albérletbe, ahol szembesül akár olyan prózai tényekkel, h hoppá: ha én nem megyek el a boltba, akkor nincs mit ennem holnap reggel. Képzeljük el, h egy ilyen beállítottságú ember nem csak a megszokott környezetéből kerül el, hanem egyenesen egy idegen országba, idegen nyelvi környezetbe stb. Csoda lenne, ha nem sokkolódna. Ez csak egy plasztikus példa volt, de nyilván érted, mire gondolok.

4) "A folyamat hosszú, több éven át zajlik, és négy szakaszra bontható" --> szerintem azért ezt nem lehet ilyen sablonszerűen, tudományosan ráhúzni minden személyre, esetre, helyszínre...

Nagyon fontos tényező, h az ember MIÉRT települt ki az adott országba? Ösztöndíj, tanulás miatt? Munka? Merész dolog egy kalap alá venni az erasmusos diákot, aki egy új országot és kultúrát megismerni vágyva, lelkesedéssel telve érkezik; a Magyarországon munkanélküliként élő vagy éhbérért dolgozót, aki szebb jövő reményében vált országot munkavállalás céljából; a szerelmest, aki külföldi párja miatt mond le otthoni környezetéről és vállalja a beilleszkedést. Mind-mind nagyon különböző eset, mindenki máshogyan éli meg a beilleszkedést, a megismerkedést, és nagyban meghatározza, ki milyen "szakaszokon" halad keresztül.

5) "Minden, ami kezdetben különlegesnek tűnt, csak más, sokszor nagyon, sőt riasztóan (sokkolóan) más." --> visszatérnék oda, ahol azt írtam, h nagyon számít, ki milyen országba megy. Itt én nem találkoztam semmi olyannal, ami annyira merőben és gyökeresen szokatlan lenne, h sokkolt volna. Sok dolog van, ami kezdetben különlegesnek tűnt, és ma is annak tűnik, vagy éppen megszokottá vált:) De a "sokkoló" kategóriával (szerencsére) nem szembesültem.

Erről jut eszembe, h ez is függ az egyéntől -- mennyire informálódik vki az adott ország szokásairól, körülményeiről, ügyintézési menetéről, munkakultúrájáról stb., mielőtt kiköltözik? Nem mindegy, h vki már némi háttértudással érkezik-e, olvasott az országról, beszélgetett ott élőkkel stb. (ami folytán nyilván szembesült a saját kultúrától eltérő dolgokkal), és vmennyire felkészült; vagy pedig érkezéskor "kap az arcába" mindent, ott helyben.

6) "A megszokott kapaszkodók elvesztek, az áttelepülők kiszakadtak abból a közegből, amiben szocializálódtak." --> ehhez szerintem nem is szükséges külföldi kitelepülés. Van, aki egy másik magyar városban való tanulást / munkát is a saját természetes közegéből való kiszakításként él meg, és évek múltán is idegenként, barátok nélkül bolyong ott (sok ilyennel találkoztam pesti albérletezéseim során).

Egyébként pl. aki egyetemi diákként kerül külföldre, annál sztem nem igaz, h nincsenek kapaszkodók. Van viszonyítási pont, van hely, ahova fordulhat. A legfontosabb ismét csak mindenről tájékozódni: mivel kit lehet megkeresni, mit kell tenni ha ez és ez adódik stb. Ez amúgy minden szituációra igaz. Akinek pedig arra van szüksége, h mindig, a nap 24 órájában "mögötte" álljon vki, atombiztonsággal támaszkodhasson vmire/vki(k)re, esetleg ne kelljen semmit sem ÖNÁLLÓAN megérdeklődnie, utánajárnia, az véleményem szerint ne menjen huzamosabb időre külföldre.

7) "Azok, akik korábban szülőhazájukban magabiztosan intézték ügyeiket, (...) ebben az időszakban sokszor azzal szembesülnek, hogy bizonyos helyzetekben nem tudják, mit tegyenek (...), és kínosnak találják, hogy sokszor egyszerűnek tűnő kérdésekben is tanácsot kell kérni. Néha a legegyszerűbb feladat is teljesíthetetlennek tűnik (például egy új nyomtatvány kitöltése vagy egy hivatalos levél megírása). A kompetencia elvesztésének érzetét felerősítheti, hogy ha valaki belekerül egy másik kultúrába, akkor az idegen környezet kevésbé tekinti intelligensnek, mint amilyen valójában. Logikus, nem? Hisz olyan dolgokra is rákérdez, ami az adott kultúrában közismertnek számít." --> Ez szintén erősen egyénfüggő, és itt elérkeztünk egy olyan dologhoz, amely nézeteim szerint a külföldi tartózkodás kérdésében kulcsfontosságú, sőt talán a legfontosabb tényező: a mentalitás, a HOZZÁÁLLÁS. Én személy szerint (persze lehet, csak szerencsém volt mindig) sosem tapasztaltam, h kevésbé intelligensnek néznének azért, mert külföldi vagyok, és esetleg nem tudom, h kell kitölteni egy papírt, vagy mit merre találok stb. Persze az is lényeges, h ki hogyan áll a nyelvvel, tud-e világosan tanácsot kérni, és képes-e helyesen értelmezni a választ anélkül, h még 5x vissza kelljen kérdezni vmi tök evidens dologért, vagy belehalózna (gyakran előfordul, azok alapján, amiket olvasok a neten...) vmi sértést / lekezelést, aminek valójában semmi alapja nincs. Lehet, h ha vki félvállról válaszol mondjuk egy hivatalos helyen, az alapból olyan -- ahogyan otthon is vannak bunkó hivatalnokok, csak otthon értelemszerűen nem jut eszedbe, h "ez most biztos azért beszél velem így, mert magyar vagyok, ez lenézi a kelet-európaiakat, tahó olasz, buta, műveletlen, fúj, és különben is, ha ez ilyen, akkor tutira ilyen az ÖSSZES olasz is". 

Nagyon számít, hogy mosolyogva és TERMÉSZETESEN (szintén fontos kulcsszó!) állsz-e oda és kérdezed meg, h "legyen szíves, ide pontosan milyen információt kell írni?", "mire kíváncsiak pontosan ennél a pontnál?", vagy pedig eleve fapofával, zavartan mész be, ha nehézséged támad az értelmezéssel, akkor meg felhúzod magad, és úgy kullogsz oda, h az jár a fejedben, h "én itt kisebbrendű vagyok, ezek lenéznek, úgyis bunkók lesznek" stb. Tudom, ezek kézenfekvő dolgoknak tűnnek, de mások tapasztalatait hallgatva, olvasva kiderül számomra, h nem mindenkinek azok. 

Vagy pl. az előző üzimben írt esztergálós bevándorló... az ügyintéző nyilván nem fog őrjöngeni az örömtől, ha a pasas azt mja, h igen persze, csináltam már ezt a munkát, és 5 perc további (nyilván felesleges) beszélgetés után kiderül, h nem is értette azt a szót, és fogalma sincs, miről beszél.

18:09

(2.rész)

8) "Sokan érzik úgy, hogy bár beszélik a nyelvet (akár felsőfokon), mégsem értenek meg mindent, és őket is gyakran félreértik. Ahhoz ugyanis, hogy tökéletesen birtokában legyünk egy nyelvnek, szükség van arra a kulturális háttérre, amibe az ott élők beleszülettek, belenőttek, és amit egy nyelviskolában vagy nyelvkönyvekből lehetetlen megtanulni. A nyelvet alacsonyabb szinten beszélők még inkább ki vannak téve ennek a hatásnak." --> Nahát igen: a NYELV a következő kulcsszó. Ha vki be akar illeszkedni egy országba, és nem külső szemlélőként akar élni a helyen, amelyet új otthonául választott, nap mint nap kihívásként megélve bármilyen apró ügyintézést vagy szociális eseményt, de akár egy feltöltőkártya-vásárlást is, akkor nincs mese: meg kell tanulnia a nyelvet, minél hamarabb és minél jobban.

Sokan mondják otthon a külföldön élőkre: "ó, hát neki könnyű, kint él, hát persze, h megtanulta a nyelvet". Én itt a nyelv NORMÁLIS, az anyanyelvi beszélő szintjére törekvő megtanulásáról beszélek, és azt állítom, h igenis korántsem "minden" külföldön élő sajátítja el ilyen szinten, de erről beszéltünk is múltkor MSNen. Természetesen nem is mindenkinek célja ez, sok román, albán, bolgár, perui stb. segédmunkás is elgagyogja a hétköznapi boldoguláshoz szükséges dolgokat, többükkel el is lehet társalogni egész jól (hibás nyelvtannal, erős akcentussal), és ők nem is zavartatják magukat, jól elvannak így, úgyis a saját albán/bolgár/perui stb. családjukkal és közösségükkel élnek, az olasz csak a munkautasítások megértéséhez és a legszükségesebb hétköznapi teendőkhöz kell. De más, képzettebb rétegekben is vannak olyanok, akiket nem érdekel, meg türelmük sincs ahhoz, hogy szépen, igényesen megtanulják az olaszt. Nekem viszont igen, sőt az egyik vesszőparipám, mert magyarul is igényem, ahogyan neked is, h értelmesen, választékosan fogalmazzak és ki tudjak fejezni mindent, helyesen.

Hogy milyen ez? Hát, kemény. És ami a legfőképpen kell hozzá: sok-sok-sok ALÁZAT. Mindenekelőtt nagyon jól jött, h otthon tanultam 8 hónapot olaszul, és ezért is mtam neked, h nagyon fontos, h az ember már otthon minél jobban elsajátítsa a nyelvet. 

Persze amit otthon tanultam, az alapnak tökéletes volt, de azért eléggé kétségbeejtő érzés volt idecsöppenni. Azt mondják, h anyanyelvi környezetben a nyelv "ragad". Hát az biztos, h ragad, csak nem az egész egyszerre. Kezdetben társaságban nem értettem a beszélgetés 80%-át, és az egyetemi előadásokon is csak a képek adtak fogalmat arról, h miről van szó.

Az sem igaz, h folyamatos a fejlődés, h az ember napról napra érezné, h javul. Sokszor előfordult velem, h hónapokig "dekkolt" a nyelvtudásom, és nem mozdult előre. Sőt visszaesések is vannak, a mai napig. Az időjárástól, az adott naptól, mindentől függ, h hogyan beszélek (van, amikor olyan rosszul, h nekem is fáj, és akkor nagyon dühös vagyok magamra). Mai napig, amikor olvasok egy újságcikket, egy FB-kiírást, egy álláshirdetést, és van benne olyan, amit nem értek, az igenis zavaró és idegesít. Ja, és azt elfelejtettem mondani, h a legfontosabb a nyelvet minél jobban megtanulni szándékozónak, h tilos kint élő magyarok csoportjával rendszeresen összejárni, együtt bulizni, vásárolni, kajálni stb., mert ha az időd jelentős részét magyar társaságban töltöd, magyar barátaid lesznek stb., akkor sosem használod a nyelvet (kevésbé vagy rákényszerítve), ergo sosem tanulsz meg rendesen. Persze rossz egyedül, és irtó magányos tud lenni az ember, amikor senkinek nem tudod kifejezni magad (vagy legalábbis nem a kívánt szinten) a környezetedben, és minden egyes nap rohadtul elfáradsz és zúg a fejed, pedig semmi különöset nem csináltál, csak bevásároltál / buszjegyet vettél / silabizáltad a könyvek címeit a könyvesbolt kirakatában / banális témákról beszélgettél a lakótársaddal / keményen gondolkodtál, hogy is mondják azt, h "szivacs" stb. A hétköznapi életben, kommunikációban úgy el lehet fáradni, komolyan, mintha egész nap lapátoltál vna.

Még speciálisan az olasz helyzethez: a nyelviskolában, a magántanárnál természetesen nem tanítanak dialektusokat. Eredmény: a firenzeiek beszédéből én kezdetben alig értettem vmit, szóval még ahhoz is külön hozzá kellett szoknom. 

A.-val szerencsém van nyelvtanulás terén, mert ismeretségünk első napján megmondtam neki, h javítson ki mindig, amikor hibázom, mert tanulni akarok. Na, azóta tényleg MINDIG kijavít, több mint 2 éve folyamatosan, akárhol, akármikor, kora reggel, délben, éjszaka, társaságban, egyedül, takarítás közben, Skype-on, telefonon, az utcán, itthon, autóban, szórakozóhelyen, asztalnál, ágyban. Persze az ember örül, de azért sokszor fárasztó, főleg amikor huszadjára is elrontom ugyanazt. Szóval tényleg alázatosnak kell lenni, és nagyon kitartónak. És az valóban sokkoló, de legalábbis zavaró és fárasztó, amíg az ember nem tudja normálisan kifejezni magát, és alapvető dolgokon is keményen járatnia kell az agyát, nap mint nap...

9) "Sokan úgy érzik, hogy az új élmények maguk alá temetik őket, magányosak, tehetetlenek, depressziósak, fájóan hiányoznak a támogató barátok, a családtagok." --> hát ez nekem egy az egyben kimaradt, őszintén szólva sosem volt tipikus honvágyam, olyan szinten meg végképp nem, h tehetetlenségbe és depresszióba süllyedjek. Az új élményeket, a nehézségeket is, érdekességként éltem meg. Tudod jól, h az esetleges depibe süllyedés oka nem a kulturális sokk volt, hanem az abnormális helyzet, amit kreáltam magamnak, ill. amit mások kreáltak nekem. Persze olyan volt, h hiányoztak a szüleim vagy éppen Ti, de mindig csak konkrét személyek hiányoztak, nem maga a "haza" vagy egy hely/környezet. Ez véleményem szerint nagyon erősen személyfüggő. Esetemben azért van így, mert nem kötődöm semmilyen magyaro.-i helyhez olyan erősen, h az fájdalmas szinten hiányozzon. Tudod, ha megkérdezik tőlem, hová valósi vagyok (települést illetően), korábban zavarba jöttem, mára pedig kitaláltam a választ: ÉK-Magyarország. Furcsa, de nem érzem magam egyik városba sem valónak. Igaz, h M.-n születtem, de csak azért, mert ott volt a körzetben kórház, egyébként születésemkor a szüleim Sz.-n laktak (ott se volt senki hozzátartozónk, csak ott kaptak vállalati lakást -- Anyukám F.-i, Apukám D.-i, és R.-n ismerkedtek meg), és én is ott laktam 10 éves koromig. 10 éves koromban költöztünk M.-re, először egy albérletbe, ahol 6 évet húztunk le, majd a saját lakásunkba (amit most adtunk el). De odavalónak se éreztem magam. Volt pár év, amikor eljártam bulizni, rockkocsmázni a korosztályommal, de aztán az a dolog kifutott, a társaság meg felbomlott, amikor elkezdtem Pestre járni egyetemre. Egyébként gyerekkoromban meg T.-n szerettem lenni (ahol szintén nem volt senki hozzátartozónk, és amelyet szintén most adtunk el), ahol a nyaralónk volt, meg nagyimnál F.-n. Pesten meg összesen 4 albérletem volt, szóval kb. az egész eddigi életem egy átjáróház... ezt még leírni is sok volt, fú :D (hát még elolvasni xD) Egyszóval azt akartam ebből kihozni, h azért nem érzek honvágyat, mert nem kötődöm sehová, sosem voltak, stabil, "bebetonozott" pontok az életemben, és kiterjedt családom sincs (a szüleimen kívül csak nagyimhoz kötődöm, nem voltak soha nagy összejárások unokatesókkal meg nagybácsikkal, vagy ha igen, nem alakítottak ki bennem összetartozás-feelinget). Azt nagyon megértem viszont, aki egész addigi életét egy településen, esetleg ugyanabban a házban élte le, a megszokott emberek között, a megszokott helyeken... nagyon nehéz lehet mindezt feladni, és tényleg komoly pszichés sokkot okozhat a váltás. Hiszen tudom, az ideiglenes dolgoktól is fájó megválni. Tudom, h mikor márciusban kiléptem a M.-i lakásunkból, sétáltam a villamosmegálló felé, h felmenjek Bp.-re, ahonnan pár nap múlva indult a gépem ide, mennyire furcsa és szívszorító érzés volt arra gondolni, h ez életemben az utolsó alkalom, h végigmegyek ezen az útszakaszon, ebből a lakásból... pedig akkor már gyakorlatilag hónapok óta nem is jártam M.-n, és évek óta nem kötődtem oda. Mégis hatással volt rám. Szóval megértem, mennyire nehéz lehet annak, akinek egy külföldi ország jelenti az első elszakadást.

Van a cikkhez egy hozzászólás (Grafogirl a szerző neve), ő maximálisan jól összefoglalta a meglátásaimat:

"Aki sokat költözik már gyerekkorától, és/vagy sokat utazik, annál jóval kisebbek a kultúrsokk tűnetei. Meg annál, aki nyitott a különböző kúltúrák megismerésére és konkrétan ismeri az adott kúltúrát..vagy mindent meg is tesz, hogy gyorsan megismerje és nem az a legfontosabb számára, hogy minél több magyart megismerjen külföldön.(...) Aki megtanul kicsi korától alkalmazkodni a változásokhoz, a gyakori változásokhoz, azok szerencsésebbek. Jobban feltalálják magukat egy új közösségben, új lakóhelyen. A nyelv ebből a szempontból szinte másodlagos."

Ugye az volt a kérdésed, h hogyan éltem/élem meg ezeket a dolgokat? Hát tudod, h engem teljesen megfogott ez az ország, és sok aspektusa miatt közelebb éreztem magamhoz, mint az otthoni környezetemet (ahol, mint említettem, nem volt soha egy "biztos" pont), így összességében örömmel birkóztam/birkózom meg a nehézségekkel meg mindennel az itt maradásért... és hát tkp. Te is megélted velem együtt az évek során ezt az egészet, szal azt hiszem, Te aztán az az ember vagy, akinek kevés újat mondhatok ezzel kapcsolatban :D Tudhatod, h akkor is, amikor rossz volt, akkor is jól éreztem magam itt vmiért, és nem akartam hazamenni... illetve egy holtpont volt, amikor tényleg azt gondoltam, h kész, elég, itthagyom ezt az egészet, inkább hazamegyek a "jó" M.-re. De képzeld, mai napig azt gondolom, h akkor vmi irtó sokmindent megtanultam és nagyot formálódott a szemléletem azzal, h amennyire magam alatt vtam, és amennyire be akartam fejezni az egészet és totál sz*r és kilátástalan volt az egész, utána minden az ellenkezőjére fordult, gyakorlatilag az volt a legszebb másfél hónapom az egész első olaszországi etapban :D Akkor rájöttem, h ez nem csak duma meg giccses idézetek hülyesége, h amikor vmi nagyon rossz és kilátástalan, akkor is jóra fordulhat minden :)

Remélem, ki tudsz szedni vmi hasznosat a fenti litániából, mint leendő külföldi lakos:) A kultúrsokk elkerülésére sztem az a legjobb recept, ha az ember szereti a célországot és sok információt összegyűjt róla, tehát alapjában véve az ORSZÁG szeretete miatt megy ki (ez nálad megvan :) )... nem csak pl. egy pasi miatt... ill. az sem szerencsés, ha vki pusztán pénzkereseti célból van kint, mert az még nem garantálja a lakókörnyezet iránti kötődést. És 3 fogalom a legfontosabb, amit mindig szem előtt kell tartani, és amik szinte mindent meghatároznak: HOZZÁÁLLÁS, NYELV, ALÁZAT ;)

Bocsi, h ennyit írtam, de csak úgy kijött belőlem, egy lélegzetre :)

És nekem is nagyon jólesett leírni!!! :)

puszcsiiii :*

Egy firenzei Angyalka Budapesten

Hű, kellően terjengős lett a cím? Nem? De!

Sebaj, ez van. Fél év után hiányzott már a barátnőm, és őszintén örültem, hogy végre hazalátogatott és találkozhattunk. :)

Múlt csütörtökön (nov. 8.) találkoztunk a Móricz Zsigmond körtér zsivajos embertömegében, a 41-es villamos megállójában. Azt hiszem, hagyománnyá nemesülhet a MórZsin való összeborulás ennyi év után. :)

Persze rögtön megállapítottuk, hogy itt Budapesten sokkal koncentráltabban fordulnak elő barmok-idióták-fura szerzetek, mint Firenzében (ez egy bácsi kapcsán került szóba, aki hevesen szidta a villamos ülését, mert nem fért el a nyanyakamionjával) valamint, hogy Angyalka kabátja erősen kolbász-szagot áraszt. Ennek egyébként az otthoni ebéd volt az oka, és nem volt semmi gond ezzel szerintem. A kolbász-szag kifejezetten kellemes bizonyos, a pesti közlekedésben előforduló életformák szagához képest.

Ezek után rohangáltunk egy sort, Iponba Péterhez borítékért (visszafelé villamosra szálltunk, egy megállóra a Lehel tértől, ami a végállomás, és a tömegben nyomorogva Angyalka megkérdezte, hogy szerintem mindenki a Lehel térre megy-e... Jeleztem, hacsak nem másznak ki menet közben az ablakon, akkor nagy valószínűséggel igen), postára, bankba, végül nyugisan leülhettünk egy vendéglátóipari egységben beszélgetni és folytatni az időnként ránk törő eszelős vihogást. Mondanom sem kell, ezerszer jobb volt így, mint msn-en beszélgetve...

Másnap All Inn-be mentünk, szintén egyfajta hagyománytiszteletből. Itt már csatlakozott hozzánk Zsófi, Peti, Mosi, sőt még Olivér is! Remek este volt, sok beszélgetéssel, nevetéssel.

Nagyon remélem, hogy az említett decemberi találkozás is összejön, és nem kell megint fél évet várnom, hogy egy jót röhöghessek az egyik legjobb barátnőmmel. :)))

Csak néhány idézet - ... barátokról

Sok ember hibája, hogy amikor minden rendben van az életével, megfeledkezik a nehéz időkről és azokról az emberekről, akik akkoriban mindent félretéve támogatták.

Leiner Laura

Barátságod ára a nyitott fül; a nyitott száj csak félútig elég.

Lewis Benedictus Smedes

Sokkal könnyebb meggyűlölni egy olyan embert, aki fontos volt a számodra, mint egy olyant, akivel nem volt semmi dolgod.

Marilyn Manson

A barátság mindig múlékony és véget ér majd. Miért ne töltenénk együtt néhány szép órát, amíg még tart?

A férfiak úgy kezelik a barátságot, mint a focilabdát: ide-oda rugdossák, mégsem esik szét. A nők pedig óvatosan bánnak vele, mint az üveggel, és mégis apró darabokra törik.

Anne Morrow Lindbergh

Az egyetlen abszolút önzetlen barát, akire az ember szert tehet ebben az önző világban, az egyetlen, aki sosem hagyja el őt, az egyetlen, aki sosem hálátlan és hűtlen hozzá - az a kutyája. Ő az, aki mellette áll jóban-rosszban, egészségben-betegségben. Ott alszik a hideg földön, ahol a barátságtalan szelek fújnak, s ádázul zuhog a hó, csakhogy gazdája oldalán lehessen. Megnyalja a kezet, amiben nincs élelem, amit felajánlhatna. Nyalogatja a sebeket, és enyhíti a fájdalmakat, melyeket a világ kegyetlensége ejt. Úgy őrzi koldus gazdája álmát, mintha király volna. Mikor minden barát eltűnik, ő marad. Ha elmúlik a gazdagság vagy a hírnév szertefoszlik, ő olyan hűséges marad szeretetében, ahogy a nap kitart az útján az égen.

George Graham Vest

A barátság nem egy létrehozott kapcsolat, a barátság magától jön létre, mert jó minden elvárás és indok nélkül együtt létezni. Örömöt jelentetek egymásnak csak azért, mert vagytok. A barátság benned van, belőled fakad, nincs köze a másik cselekedeteihez: ha egy ember valóban a barátod, akkor is közel áll hozzád, ha nem kedves vagy igazságos veled, mert hát ott van a szívedben.

A. J. Christian

Kimentem az erkélyre, s mint minden este, felnéztem az égre. Atyaisten! Holdfogyatkozás! (...) Ezt nem lehet egyedül elviselni. (...) Eszembe jut barátom, akivel két hete az újholdat néztük. Csakhogy ő most Európa másik csücskében van. Mindegy, megvan a hotel száma, hívom, kapcsolják, meglepett, álmos hang: Te vagy? Mi történt? Holdfogyatkozás van, hadarom, csak annyi, hogy nézz ki az ablakon, és bocsánat, ha felébresztettelek. Leteszem a kagylót. Nem kellett volna. Hülyét csináltam magamból. Egy óra múlva csöng a telefon. Most ment le az árnyék a Holdról, mondja. Aludj jól.

Janikovszky Éva

Amikor lecsap a balsors, derül ki, hogy ki az igazi barát. A barátok a hajón maradnak, míg a patkányok menekülnek.

Napoleon Hill

Néha már-már azt hiszem, nem érdemes senkivel sem összebarátkozni. Egy idő múlva úgyis elveszítünk mindenkit, és az a fájdalom ezerszer rosszabb, mint az előtte sajgó űr.

Lucy Maud Montgomery

Attól tartok, barátságon sokszor csupán egy bizalmas viszonyt értenek, aminek semmi köze az őszinte érzésekhez.

Lucy Maud Montgomery

Aranyköpések Pt. 3.

Itt egy újabb adag, jó mulatást.

Moncsi

- Jégermester (mind tudjuk, milyen italra is gondolt)

- kiáváncsi (egy magyar szó enyhe olasz beütéssel)

- tudom a nevét igazából, csak fogalmam sincs, hogy hívják

- így, hogy meg van tervezve, már nem annyira spontán (tényleg?)

Angyalka

- ki tudja, mivel tömi a tejét (hát még a fejét!)

- az nehéz legyen, hogy van

- majd hívjál, ha már tudod, hogy hol vagy

Alex

- úgy összeráncoltad a hajad (jó, hogy ilyet is tudok :D)

- vacsora előtt megkóstoljuk a páleszt, utána meg a pálinkát (naná, és a borral mi lesz?)

- adhatnál rá egy kis számot (akartad mondani hangerőt)

- viszket a nyenyerem

- sziárvány

- saját maga alatt ássa a sírját (a szólások összebuggyantása az egyik csücsköm szíve)

Én

- kiderokáltam a telefont

- konalvód (ami a vonalkód az én nyelvezetemen egy éjszakai műszak közepén)

- még a fogásod is lobogna a tömödbe (tömésed a fogadba...ehh)

- szetté van kedve (ketté van szedve, yeah)

- majd ha kézzel a végmosással (azaz végez a kézmosással, betűcsere rlz!)

- mit fogunk fütni-sőzni?

- fűszokna

- elmegyek pancsizkodni

- gyakorlítasz (he?)

Egyebek:

Adtam Moncsinak pár zsepit, erre ő: "Ó, köszi, ezt elmentem.", és betette a táskájába.

CTRL+S, mi?

Zsófi: Mindenki bámult, én nem tudom, mi volt velük.

Én: Miért, mi volt rajtad?

Zsófi: Semmi.

!!!

(Szerda este, 22:35, rádiót hallgatunk)

Én: Miért adnak ilyen altató zenéket?

Alex: Kedd este van pedig.

***

Ajánlott bejegyzések:

Aranyköpések Pt. 1.

Aranyköpések Pt. 2.

Aranyköpések Pt. 2.

Összegyűlt egy újabb adag hülyeség, gondoltam, ideje megosztani itt a blogban :D

Moncsi:
- Kérsz, ha igyál!
- Elégítsenek már végki!
- Barichello nem győzte meg a futamot.
- Ez a bizalomról szólt, csak kivetült a testületre. (Egy bizalom-köre nevű játékról, amelyben meg kellett érinteni másokat xD - a szerk.)
- Összerúgtuk a bort.

Sophie:
- Remélem a hatni tea fog.
- Az egy Dzsonszi, hogy a dolog... (fordítva... - a szerk.)
- A lépcsőn veszélyt írni sms...
- Könyvtárba a majd óra menjünk. (Óra után menjünk könyvtárba...valami ilyesmit akartam mondani és ez lett belőle xD)

Matyi:
- Segghez verné a földjét.
- Tudom szajnálni segényt.

Szabi:
- Abban a fazonban csávódtam.
- Kihugyozok rohanni. (Ez egy gyöngyszem! :D)
- Összemeréltem a csegállókat.
- Nem köpik a körmöd.

Egyéb:
Kicsi: Csak kutyát adtam a vacsorának.

Kicsi: Lacika volt nálunk lyukakat fúrni. (A kertben, fáknak - a szerk.)
Én (tréfásan): És élvezte?
Kicsi: Igazából én élveztem.

Hááát most ennyi, ha összegyűlik egy újabb adag, ismét beírom őket :D

Szeptember, 2009.

"Minden tökéletes a kezdetektől a végig, ha van egy barátod."

Demi Lovato

Rég nem volt már ilyen hosszú hónapom... Persze ugyanúgy 30 napból állt az ősz első hónapja, mint eddig, de annyi minden történt ebben a pár hétben, hogy sok volna leírni... meg nem is igazán lehetséges, hisz ezeket az élményeket (jókat és rosszakat egyaránt) csak azok érthetik meg, akik részesei voltak.
A legmeghatározóbb az volt, hogy Angyalkám hazalátogatott Firenzéből, és rengeteg időt töltöttünk együtt...legyen szó akár egy délutáni beszélgetésről az All Inn-ben vagy egy egész estés bulizásról a belvárosban, esetleg egy táskarádióval bővített házibuliról itt Diósdon :D Ezeket a nevetéseket, beszélgetéseket, közös élményeket lehetetlen leírni. Sokat jelentett ez az egy hónap, míg Angyalka itt volt, hálás lehetek, hogy van egy olyan igaz barátom, mint Ő...
No mielőtt nagyon érzelgőssé válnék, pár képpel megpróbálom illusztrálni, hogyan is telt ez a hónap az én egyetlen Angyalommal :)

Az első este :)

Végre a híres-neves Bakegérbe is eljutottunk :D

Angyalom a Bakegérben

Én a Bakegérben :)

A "Táskarádiós buli", Angyalka és Zsófim :)

És Angyalka megismerkedett Olivérrel és Miklóssal is :D

Hajnal felé :D Nem ittunk :D (ez most ironikus volt ám...)

Egyéb kevésbé publikus képek a facebookon :)) :D
Az utolsó együtt töltött este - All Inn, karaoke buli
Angyalka, Cinzia és én - hihetetlen kép :)

Cinziával...

...és Angyalommal <3

Szeptemberben az egyetem is elindult... Hurrá. Valami hihetetlenül nem szeretem az egészet :) Egyetlen értelme, hogy nem unatkozom itthon és többet lehetek a barátaimmal (Moncsival és Évivel, akiket egész nyáron szinte nem is láttam), valamint egy-egy óra időként szórakoztató, viszont sajnos leginkább fájdalmasan fárasztó. Ez van, már közel az egésznek a vége, csak érjem meg, hogy ott tartok... Szakdolgozat, záróvizsga...bele sem gondolok inkább egyelőre.

Még egy rossz dolog történt ebben a hónapban, de erről nem fogok írni. Túlságosan személyes és mély. Túlságosan fájdalmas, és még nem tudom kívülről nézni, és sem írni sem beszélni nem tudok az egészről őszintén - és ez még egy darabig így is lesz. Emiatt elnézést is kérek mindenkitől. Egyszerűen most könnyebb így, egyedül, magamban. Néha kibeszélni esik jól, most pedig bezárni. Ez van.

Egyelőre ennyi.

Bye,
ZoSo

Aranyköpések Pt. 1.

Arra gondoltam, hogy valami vidám dologgal kezdem újra a blogolást itt, már csak azért is, mert mostanában sok minden elmondható rólam, csak az nem, hogy nagyon vidám lennék... Szóval álljon itt néhány aranyköpés, melyek az elmúlt kb. egy év termései a baráti körből :) Nemrég gyűjtöttem össze őket egy helyre, és szerintem érdemes közzétenni itt a blogban is... Legalábbis remélem :D
(Persze várom a kommenteket, főleg, ha kihagytam volna pár gyöngyszemet :D)

Válogatott aranyköpéseink

Moncsi (az aranyköpés-királynő)

- Kényszerközlésem van.

- Akarok venni egy olyan tornacipőt, ami nem megy hét egy szét után.

- Te beszélsz vele beszélni?

- Egyformájúak.

- Összeveszekedtek.

- Felrezegtem rá... (A telefon ébresztőjére... a szerk.)

- Köralasztal.

- Na nem fárasztalka tovább…

- Óver számver dö réjnbóóó...

- Volt egy tv a műsorban...

- Nem sikerült minden kébzettnek címbesíteni…

- Ilyen puhanyós volt.

- Furcsán ízem az érzeket.

- Hát persze, jó fej vagyok, tőlem kérnek, én is kapok. (Cigit - a szerk.)

- Vékonyak a halak (falak...)

- Beeten és Haydowen... ezt a kettőt mindig összekeverem.

- Sosem voltam háznál. (férjnél – házas – a szerk.)

- Bedobták a kemény vízbe...

Sophie (aranyköpés-segéd)

- Hagánmangzó.

- A hűtőben balul aloldalt. (Arra a kérdésre, hogy hol található a sör – a szerk.)

- 3-as busz rosszul mondja a bemállókat.

- Fáj elyette heleget.

- De jó, hogy nem vagyok vallásos, édes Istenem...

- Kenj izzadásgátlót a homlokodra.

- Hangyalka bemegy a sündiszkóba (fokozott hülyeség - a szerk.).

- El fog száradni a femhéjad.

- Kelyes hiejtés...

- Sovány valac mágtába...

- Meg a görcsöm is hasalt...

- Fájt a napom gyomrok óta.

- Slash ott titározott a getőn.

Egyebek

Sophie: Mit szeretnél?

Matyi: Mindent, amit akarok.

Zsuzsi: Nagyon babos voltam... (Zabos helyett xD)

Sophie: Állj már fel! (a villamoson)

Matyi: Várjál, előbb hadd menjen bele vér. (az elzsibbadt lábába...)

Srác az Oktogonon (telefonba): Itt állok a fasz tudja, milyen úton...

H. Zsófi: Mi volt ez? Jah, rám esett a zelefánt.

H. Zsófi: Dön a jorka... (Jön a Dorka helyett)

H. Zsófi: Nekem itt kémelnyes...

Miklós: Felszőhakadásban jöttem haza.

Sophie: Kiveszem a bajat a hűtőből.

H. Zsófi: Nekünk is ilyen bajunk van...

H. Zsófi: Felvilladt a gyullany.

H. Zsófi: csukva volt a szeme és pislogott.

H. Zsófi: Azt meg onnan látni jövöm.

H. Zsófi: Bekúrom a tésztát. (begyúrom helyett)

H. Zsófi: Előbb jön az agyam, mint ahogy beszélek.

Miklós: Minden kopi így gumik?

Miklós: Vécsécése.

Miklós: Ha mindketten megússzuk hízóra...

Matyi: Sájszebészet.

Matyi: Vajon kint is esik?

Sophie: Nem, csak itt bent...

Matyi: Füstölő hajú a szagod.

Évi + Én: Azt mondtuk, hogy az Eötvösre járunk.

Moncsi: Miért nem azt kamuztátok, hogy az ELTE-re jártok?

Máté: Sündiszkó.

Angyalka: Disznósági őr.

Matyi: Kajzs-pard technika.

Szandra: Durkoltam neki.

Sophie: Te érted, hogy mit magyaráz?

Moncsi: Nem, de nem értek vele egyet. (Órán...)