Winter-winter

Kinges kérdés

Ma megnéztem sokadjára a Halálos árnyékot (The Dark Half). A könyv a kedvencem King írásai közül, és már vagy hússzor elolvastam, mégis csak ma, a film nézése közben vetődött fel bennem egy kérdés: vajon amit látunk (olvasunk), az valóban megtörténik, vagy csak Thad fejében, s valójában Thaddeus Beaumont skizofrén lenne? Ismét el fogom olvasni a könyvet, most jobban odafigyelve a részletekre, de addig is érdekelne, mások mit gondolnak erről... :)

30 dolog...

...amiről le kell szokni. Most. (via http://www.lifebuzz.com/just-stop/)

#1 Ne tölts időt azokkal, akikkel nem érdemes

Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyanokkal töltsd, akik kiszívják belőled a boldogságot. Ha valaki azt akarja, része legyél az életének, akkor helyet biztosít neked benne. Akkor nem kell harcolnod érte. És ne feledd, nem azok az igazi barátaid, akik a legjobb pillanatokban melletted állnak, hanem azok, akik a legrosszabbakban! (!!!)

#2 Ne fuss el a problémák elől

Inkább nézz velük szembe. Nem lesz könnyű. Nincs olyan ember a világon, aki minden nehézséget tökéletesen kezelne. Nem olyan fából faragtak minket. Ehelyett idegesek vagyunk, néha szomorúak, máskor meg vagyunk bántva. De az életünk lényege akkor is az, hogy nézzünk szembe a problémáinkkal és oldjuk meg őket - végül is így válunk azzá, akik valójában vagyunk.

#3 Ne hazudj magadnak
Bárkinek hazudhatsz a világon, de magadnak nem. Önmagaddal őszintének kell lenned.

#4 Ne szorítsd háttérbe a saját igényeidet

A legfájdalmasabb dolog, ha valakit nagyon szeretsz, túlságosan is, és elfelejted, hogy te magad is különleges vagy. Igen, segíteni kell másokon, de önmagadon is! Ha volt valaha alkalmas pillanat arra, hogy kövesd a szíved és tegyél valamit, ami igazán számít, akkor ez az a pillanat!

#5 Ne akarj olyan lenni, amilyen nem vagy

Az egyik legnehezebb dolog az életben önmagadnak lenni egy olyan világban, ami arra próbál rávenni, hogy olyan legyél, mint mindenki más. Mindig lesz, aki okosabb, vagy fiatalabb, vagy csinosabb lesz, mint te. De egyikük sem lesz éppen olyan, mint te. Maradj önmagad, és akkor azért fognak szeretni az emberek, amilyen valójában vagy.

#6 Engedd el a múltat
Sosem tudod elkezdeni az életed következő fejezetét, ha mindig az előzőt olvasod újra és újra.

#7 Ne félj hibázni

Csinálni valamit és tévedni ezerszer hasznosabb, mint semmit sem csinálni. Minden siker mögött bukások sorozata áll. A végén úgyis azokat a dolgokat bánod meg, amiket NEM csináltál meg, és azokat sokkal kevésbé, amiket legalább megpróbáltál.

#8 Ne hibáztasd magad folyton régi tévedésekért

Van olyan, hogy rossz embereket szeretünk és rossz dolgok miatt sírunk, de bármilyen rosszul is alakulnak a dolgok, a hibák segítenek megtalálni a helyes utat és a nekünk való embereket. Mindannyian hibázunk, de nem csak a hibáidból állsz! Benned van a képesség minden egyes nap, hogy kezedbe vedd az életedet.

#9 Ne próbálj meg boldogságot vásárolni
Sok minden van, amire vágyunk, és drága. De azok a dolgok, amik igazán fontosak – a szerelem, a nevetés, a szenvedély -, azok mindig ingyen vannak.

#10 Ne csak másokkal keresd a boldogságot
Ha nem vagy boldog belül, mással sem tudsz igazán az lenni. Először meg kell teremtened a stabilitást a saját életedben, mielőtt mással meg tudod ezt osztani.

#11 Ne tétlenkedj!

Nem szabad túlgondolni a dolgokat, mert a végén abból is problémát csinálsz, ami először nem is volt az. Mérlegelj, aztán lépj! Az előrehaladás kockázatos dolog, de sosem jutsz el a második szintre, ha nem lépsz el az elsőről!

#12 Ne gondold, hogy nem állsz készen

SOHA, SENKI nem érzi magát 100 százalékig késznek, amikor jön egy lehetőség. A legjobb lehetőségek az életben mind arra sarkalnak minket, hogy kilépjünk a komfortzónából – ez pedig azt jelenti, hogy az elején nem leszünk igazán magabiztosak. Ez ne tántorítson el!

#13 Ne menj bele egy kapcsolatba csak azért, mert nincs jobb

A kapcsolatokat okosan kell megválasztani. Jobb egyedül lenni, mint rossz társaságban. Semmit sem kell elsiteni. Akkor vágj bele, amikor valóban készen állsz rá, ne akkor, amikor egyszerűen csak magányos vagy!

#14 Ne utasíts el új kapcsolatokat csak azért, mert a régi nem működött

Az életben minden találkozásnak oka van. Van, aki próbára tesz, van, aki kihasznál és van, aki megtanít valamire. És ami a legfontosabb, van, aki a legjobbat hozza ki belőled.

#15 Ne akarj mindenkivel versenyezni

Ne aggódj azért, mert vannak, akik jobbak néhány dologban, mint te. Arra koncentrálj, hogy a saját eredményeiden javíts minden egyes nap. A sikerért önmagaddal kell megküzdened!

#16 Ne légy féltékeny másokra

A féltékenység annak művészete, hogy másik erényeit számoljuk a sajátunk helyett. Kérdezd meg inkább magadtól: “Mi az, ami nekem van, és amit mindenki más csak szeretne?”

#17 Hagyd abba a panaszkodást és az önsajnálatot

Lehet, hogy az adott pillanatban nem mindig érted, az élet miért gördít elég egy nehézséget, de ha utólag visszanézel ezekre, azt fogod látni, mindegyiknek volt valami értelme. Mosolyogj! Hadd tudja mindenki, hogy ma erősebb vagy, mint tegnap voltál, és akkor tényleg az is leszel.

#18 Ne tarts haragot

Ne élj gyűlölettel a szívedben. A végén többet ártasz majd magadnak, mint másoknak. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy azt mondod, “amit velem tettél, az oké”. Ehelyett annyit jelent, nem hagyom, hogy tönkretedd a boldogságomat!

#19 Ne hagyd, hogy mások lehúzzanak a saját szintjükre
Soha ne hagyd gyengébb mércével mérni magad, inkább érd el, hogy mások erősítsenek a sajátjukon!

#20 Ne pocsékold az idődet arra, hogy magyarázkodsz

A barátaid előtt úgysem kell, az ellenségeid úgysem értik. Egyszerűen tedd, amiről tudod és érzed, hogy helyes.

#21 Ne ismételgesd ugyanazt szünet nélkül

Vegyél egy mély lélegzetet. Tarts egy kis távolságot, nézz rá friss szemmel arra, amit éppen csinálsz. Néha épp ez segít tisztábban látni.

#22 Ne hagyd figyelmen kívül az élet apró szépségeit

Élvezd ki a kis dolgokat, mert egy nap majd visszanézel, és azt veszed észre, hogy valójában ezek voltak a nagy dolgok. A legszebb emlékeid pedig olyan pillanatok lesznek, amikor egyszerűen csak mosolyogsz valakire, aki fontos neked.

#23 Úgysem lesz minden tökéletes
A világnak nem perfekcionistákra van szüksége, hanem olyanokra, akik elvégzik a dolgukat.

#24 Ne akarj mindig a legkisebb ellenállás felé menni

Az élet nem könnyű, főleg ha valami tényleg értékeset akarsz végrehajtani. Ne a könnyebb utat válaszd. Merj valami különlegeset csinálni.

#25 Ne csinálj úgy, mintha minden rendben lenne, amikor nincs rendben minden

Nincs azzal semmi baj, ha néha összeomlunk egy kicsit. Nem kell mindig úgy tenni, mintha erősek lennénk, és nem kell állandóan bizonygatni, hogy minden rendben.

#26 Ne hibáztassunk másokat a bajainkért

Éppen annyira leszel képes megvalósítani az álmaidat, amennyire képes vagy felelősséget vállalni az életedért. Amikor másokat okolsz, éppen ezt a felelősséget nem vállalod.

#27 Ne akarj mindenkinek mindenben megfelelni

Ez úgysem lehetséges, és ha megpróbálod, csak kiégsz benne. De ha eléred, hogy akár csak egy ember is mosolyogjon, az igenis óriási dolog. Nem az egész világ, egyszerűen csak a te világod. Próbálj meg csak erre figyelni.

#28 Ne aggódj annyit

Az aggodalom nem a holnap terheitől szabadít meg, hanem a jelen élvezetétől. Egy lehetőség, hogy eldöntsd, érdemes-e problémázni valamin: “Számít ez egy év múlva? Három év? Öt év?” Ha a válasz nem, akkor most sem érdemes aggódni.

#29 Ne arra koncentrálj, hogy mi NE történjen meg

Hanem arra, ami meg akarod, hogy történjen. Ha azzal a gondolattal ébredsz, hogy ma valami remek dolog fog veled történni, és jól figyelsz, előbb-utóbb észreveszed!

#30 Ne légy hálátlan

Mindegy, milyen passzban vagy éppen, legyél hálás az életedért minden nap. Valaki a világon éppen harcol a sajátjért. Ahelyett, hogy arra gondolsz, neked mi hiányzik, gondolj arra, mi mindened van, ami másnak hiányzik.

—

Biztosan mindannyian beleesünk néha egyik, vagy másik hibába.

Ezzel nincs semmi baj.
A legjobb, amit tehetünk, hogy időként emlékeztetjük magunkat erre.


Helyenként kicsit pongyola a megfogalmazás, meg olyan "coelhós", de alapvetően szerintem jó ez a 30 pont. :)

MODERN SZŰZ

Edith Södergran (1892–1923) 

Vierge moderne

Nem nő vagyok. Én semleges vagyok.
Gyermek vagyok, apród, a merész elhatározás,
vagyok skarlátvörös nap kacagó sávja…
Vagyok minden mohó hal előtti háló,
köszöntő vagyok mind a nők tiszteletére,
lépés vagyok a véletlen s a pusztulás felé,
a szabadság egy szökkenése s benne a rejtező, személyes én…
Vér sustorgása férfiak fülében,
vagyok a lélek hideglelése, test sóvárgása, tagadása,
vagyok bejárat-útjelző az új paradicsomba.
Láng vagyok, folyton kutató és hetyke,
víz vagyok, mély, de vakmerő, föl a térdig,
vagyok a tűz, a víz szabad jogú, becsületes kötelme.

Ford. Fodor András.
Tanács boldogoknak. Finnországi svéd költők. Vál.: Jávorszky Béla. Budapest: Európa, 1990. p. 25.

Svédül:

Vierge moderne (Dikter, 1916)

Jag är ingen kvinna. Jag är ett neutrum.
Jag är ett barn, en page och ett djärvt beslut,
jag är en skrattande strimma av en scharlakanssol...
Jag är ett nät för alla glupska fiskar,
jag är en skal för alla kvinnors ära,
jag är ett steg mot slumpen och fördärvet,
jag är ett sprang i friheten och självet...
Jag är blodets viskning i mannens öra,
jag är en själens frossa, köttets längtan och förvägran,
jag är en ingangsskylt till nya paradis.
Jag är en flamma, sökande och käck,
jag är ett vatten, djupt men dristigt upp till knäna,
jag är eld och vatten i ärligt sammanhang pa fria villkor...

És kétféle finn fordításban:

Vierge moderne

En ole nainen. Olen neutri.
Olen lapsi, paaši ja rohkea päätös,
olen naurava säde heleänpunaista aurinkoa…
Olen verkko kaikille ahnaille kaloille,
olen malja kaikkien naisten kunniaksi,
olen askel sattumaan ja turmioon,
olen hyppy vapauteen ja omaan itseen…
Olen veren kuiskaus miehen korvassa,
olen sielun vilu, lihan ikävä ja kielto,
olen sisääntulokyltti uuteen paratiisiin.
olen liekki, etsivä ja uskalias,
olen vesi, syvä mutta rohkea aina polviin asti,
olen tuli ja vesi rehellisessä yhteydessä vapain ehdoin…

Ford. Aale Tyyni.
Suomenruotsalaisen lyriikan antologia. Edith Södergranista Bo Carpelaniin. Toim.: Nils-Börje Stormbom. Porvoo - Helsinki: WSOY, 1968. p. 33.

Vierge moderne

En minä ole nainen. Olen neutri.
Olen lapsi, hovipoika ja rohkea päätös,
olen naurava häive helakanpunaista aurinkoa.
Olen kaikkien ahnaitten kalojen verkko,
olen malja kaikkien naisten kunniaksi,
olen askel kohti sattumaa ja perikatoa,
olen hyppy vapauteen ja omaan itseen...
Olen veren kuiske miehen korvassa,
olen sielun vilu, lihan kaipuu ja kielto,
olen uusien paratiisien portinkilpi.
Olen liekki, etsivä ja röyhkeä.
Olen vesi, syvä mutta uskalias, polviin saakka,
olen tuli ja vesi rehellisessä yhteydessä,
ilman ehtoja.

Ford.: Pentti Saaritsa
Kohtaamisia: Edith Södergran, Helene Schjerfbeck. Toim.: Karri Kokko. Porvoo - Helsinki - Juva: WSOY, 1982.

A. & H.

“If you were to fall, Hephaistion… I will avenge you, then follow you to the house of death.” (Alexander The Great)

After Hephaistion’s death, Alexander’s grief was uncontrollable. He ordered that manes and tails of all horses should be shorn, demolition of battlements for cities, banning of flutes and every kind of music…

He flung himself on Hephaistion’s body and lay there nearly all day long in tears, refused to be parted from him until he was dragged away by force of his Companions.

He had the doctor, Glaucias, to be executed for his lack of care.

He cut his hair short in mourning. He laid the lock of hair in the hand of Hephaistion’s corpse… made whole witnesses moved in tears.

For days after, Alexander tasted no food and paid no attention in any of his bodily needs. He lay on his bed only, crying lamentably in the silence of grief.

On the day of the funeral, he gave orders that the sacred of flame in the temple should be extinguished. Normally, this was only done on the death of the Great King himself.

Sellő

"Van egy régi-régi vers, melyet az égei-tengeri halászok még ma is újra és újra felidéznek. Bármikor megtörténhet, mondják: ha nyugodt, napos a tenger, ha fúj a szél, de akkor is, ha vihar tombol. Sellő bukkan fel a hajó mellett, s elveszett fivérét, Alexandroszt keresve azt kérdi:

– Hol van Nagy Sándor?

Élet-halál kérdése a válasz. Ha a halászok azt mondják, Nagy Sándor halott, akkor a sellő felkorbácsolja a vizeket, a hajót pedig elnyeli a tenger, senki nem menekülhet. Az életet jelentő válasz:

NAGY SÁNDOR ÉL. ÉS URALKODIK!"

Michael Wood - Nagy Sándor nyomában

Szemle

A munka gyümölcse

Büszke vagyok, és nagyon örülök, hogy ennyi várakozás után a kezemben tarthatom a kész könyvet. Elolvasnom már nem kell, túl vagyok rajta... kétszer. :)

Angyalka és a kultúrsokk

Ezt az írást Angyalka írta nekem válaszul ERRE a cikkre, még szeptemberben. Érdekelt, ő hogyan élte meg azt az állapotot, amit kultúrsokknak neveznek, és azokat érint, akik egy másik országban próbálnak szerencsét. Tudtam, hogy Tőle részletes (és megnyugtató) választ fogok kapni, hisz kicsit tartok ettől én is, és próbálok felkészülni a későbbi finnországi létre, amennyire csak lehet. :)

A hangvétel természetesen azért ilyen, mert ezt magánlevélként írta nekem, így nem blogba készült írásról van szó, de az Ő engedélyével és szerkesztésével kerül most ki ide. :)

Szerintem rendkívül érdekes és tanulságos mindenkinek, még annak is, aki nem tervez külföldre költözni, és ha már a Határátkelőre nem akarja elküldeni, hát legalább itt szerepeljen. :) 

Szóval íme.

Sziacsi! nah, akkor reagálok a kultúrsokkos írásra, vagyis elkezdek rá reagálni :)

Előre szólok, h nem lesz rövid, mert 1) a dolog nem fehér és fekete, erőteljesen egyén- és helyszínfüggő 2) szerintem nem írható le olyan sablonosan /számozott szakaszok/, mint a cikkben 3) egyszóval különösen összetett jelenségről van szó. :)

Talán az a legegyszerűbb, ha végigmegyek a cikken, pontokba szedve idézek belőle, és hozzáfűzöm, ami eszembe jutott :)

1) "a kulturális sokk kifejezés azokra az érzésekre (aggodalom, meglepetés, tájékozódási zavar, bizonytalanság, zavarodottság) utal, amit az emberek olyankor élnek át, amikor egy teljesen különböző kulturális vagy társadalmi környezetben kell élniük, "működniük" (pl. egy idegen országban)." --> Már rögtön az elején nem lehet egy kalap alá venni mkit és minden esetet. Mit jelent az, h "teljesen különböző kulturális és társadalmi környezet"? Azontúl, h nyilvánvalóan nem mindegy, h Olaszo.-ba, Finno.-ba, az USA-ba, Kínába vagy Üzbegisztánba települünk ki, az egyéntől is függ, h nála melyek azok a "kulturális és társadalmi" különbségek, amelyek kiverik a biztosítékot. Lehet, h egy dolgot (ami az adott országban máshogy van, mint otthon) vki teljesen természetesen elfogad, sőt közel érez magához; míg másvki felháborodik rajta, elfogadhatatlannak tartja, képtelen hozzászokni stb.

2) "annál nagyobb a kulturális sokk, minél nagyobb a különbség a között a két kultúra között, amibe beleszülettünk, illetve amibe később kerülünk" --> ez kétségkívül igaz. Mivel Olaszo. (azaz Toszkána, mivel Olaszo.-nak az a specialitása, h csak 150 éve beszélhetünk egységes államról, azelőtt a régiók külön kis országokként működtek, így akár egy-egy tájegység között is nagy mentalitás-, társadalombeli stb. eltérések lehetnek) tapasztalataim szerint nem üt el óriási mértékben a mi kultúránktól (a két ország között párszáz km-nyi a távolság, mindkettő az európai kultúrkörhöz tartozik, modern, fejlett ország stb.), így talán azt mondhatom, itt kisebb az esély a kulturális sokk beütésére, mintha olyan helyre kerültem vna, ahol pl. ahhoz kellett vna hozzászoknom, h a férfiaknak 5 feleségük van, vagy mindenhol pagodák / mecsetek vesznek körül, olyan történelmi / kulturális / vallási elemek, épületek, műalkotások, amelyeket nem tudok mihez kötni és fogalmam sincs, micsodák.

3) "A kultúrsokk egy pszichológiai folyamat, amin az új környezetbe, új kultúrába kerülő emberek átesnek." --> azt is meg kell nézni, h milyen emberekről beszélünk, honnan jönnek, mit hoznak magukkal. Nyilván aki még egy teát se főzött meg életében és sosem ment el bevásárolni, annak az is nagy sokk, ha egy másik városba kerül albérletbe, ahol szembesül akár olyan prózai tényekkel, h hoppá: ha én nem megyek el a boltba, akkor nincs mit ennem holnap reggel. Képzeljük el, h egy ilyen beállítottságú ember nem csak a megszokott környezetéből kerül el, hanem egyenesen egy idegen országba, idegen nyelvi környezetbe stb. Csoda lenne, ha nem sokkolódna. Ez csak egy plasztikus példa volt, de nyilván érted, mire gondolok.

4) "A folyamat hosszú, több éven át zajlik, és négy szakaszra bontható" --> szerintem azért ezt nem lehet ilyen sablonszerűen, tudományosan ráhúzni minden személyre, esetre, helyszínre...

Nagyon fontos tényező, h az ember MIÉRT települt ki az adott országba? Ösztöndíj, tanulás miatt? Munka? Merész dolog egy kalap alá venni az erasmusos diákot, aki egy új országot és kultúrát megismerni vágyva, lelkesedéssel telve érkezik; a Magyarországon munkanélküliként élő vagy éhbérért dolgozót, aki szebb jövő reményében vált országot munkavállalás céljából; a szerelmest, aki külföldi párja miatt mond le otthoni környezetéről és vállalja a beilleszkedést. Mind-mind nagyon különböző eset, mindenki máshogyan éli meg a beilleszkedést, a megismerkedést, és nagyban meghatározza, ki milyen "szakaszokon" halad keresztül.

5) "Minden, ami kezdetben különlegesnek tűnt, csak más, sokszor nagyon, sőt riasztóan (sokkolóan) más." --> visszatérnék oda, ahol azt írtam, h nagyon számít, ki milyen országba megy. Itt én nem találkoztam semmi olyannal, ami annyira merőben és gyökeresen szokatlan lenne, h sokkolt volna. Sok dolog van, ami kezdetben különlegesnek tűnt, és ma is annak tűnik, vagy éppen megszokottá vált:) De a "sokkoló" kategóriával (szerencsére) nem szembesültem.

Erről jut eszembe, h ez is függ az egyéntől -- mennyire informálódik vki az adott ország szokásairól, körülményeiről, ügyintézési menetéről, munkakultúrájáról stb., mielőtt kiköltözik? Nem mindegy, h vki már némi háttértudással érkezik-e, olvasott az országról, beszélgetett ott élőkkel stb. (ami folytán nyilván szembesült a saját kultúrától eltérő dolgokkal), és vmennyire felkészült; vagy pedig érkezéskor "kap az arcába" mindent, ott helyben.

6) "A megszokott kapaszkodók elvesztek, az áttelepülők kiszakadtak abból a közegből, amiben szocializálódtak." --> ehhez szerintem nem is szükséges külföldi kitelepülés. Van, aki egy másik magyar városban való tanulást / munkát is a saját természetes közegéből való kiszakításként él meg, és évek múltán is idegenként, barátok nélkül bolyong ott (sok ilyennel találkoztam pesti albérletezéseim során).

Egyébként pl. aki egyetemi diákként kerül külföldre, annál sztem nem igaz, h nincsenek kapaszkodók. Van viszonyítási pont, van hely, ahova fordulhat. A legfontosabb ismét csak mindenről tájékozódni: mivel kit lehet megkeresni, mit kell tenni ha ez és ez adódik stb. Ez amúgy minden szituációra igaz. Akinek pedig arra van szüksége, h mindig, a nap 24 órájában "mögötte" álljon vki, atombiztonsággal támaszkodhasson vmire/vki(k)re, esetleg ne kelljen semmit sem ÖNÁLLÓAN megérdeklődnie, utánajárnia, az véleményem szerint ne menjen huzamosabb időre külföldre.

7) "Azok, akik korábban szülőhazájukban magabiztosan intézték ügyeiket, (...) ebben az időszakban sokszor azzal szembesülnek, hogy bizonyos helyzetekben nem tudják, mit tegyenek (...), és kínosnak találják, hogy sokszor egyszerűnek tűnő kérdésekben is tanácsot kell kérni. Néha a legegyszerűbb feladat is teljesíthetetlennek tűnik (például egy új nyomtatvány kitöltése vagy egy hivatalos levél megírása). A kompetencia elvesztésének érzetét felerősítheti, hogy ha valaki belekerül egy másik kultúrába, akkor az idegen környezet kevésbé tekinti intelligensnek, mint amilyen valójában. Logikus, nem? Hisz olyan dolgokra is rákérdez, ami az adott kultúrában közismertnek számít." --> Ez szintén erősen egyénfüggő, és itt elérkeztünk egy olyan dologhoz, amely nézeteim szerint a külföldi tartózkodás kérdésében kulcsfontosságú, sőt talán a legfontosabb tényező: a mentalitás, a HOZZÁÁLLÁS. Én személy szerint (persze lehet, csak szerencsém volt mindig) sosem tapasztaltam, h kevésbé intelligensnek néznének azért, mert külföldi vagyok, és esetleg nem tudom, h kell kitölteni egy papírt, vagy mit merre találok stb. Persze az is lényeges, h ki hogyan áll a nyelvvel, tud-e világosan tanácsot kérni, és képes-e helyesen értelmezni a választ anélkül, h még 5x vissza kelljen kérdezni vmi tök evidens dologért, vagy belehalózna (gyakran előfordul, azok alapján, amiket olvasok a neten...) vmi sértést / lekezelést, aminek valójában semmi alapja nincs. Lehet, h ha vki félvállról válaszol mondjuk egy hivatalos helyen, az alapból olyan -- ahogyan otthon is vannak bunkó hivatalnokok, csak otthon értelemszerűen nem jut eszedbe, h "ez most biztos azért beszél velem így, mert magyar vagyok, ez lenézi a kelet-európaiakat, tahó olasz, buta, műveletlen, fúj, és különben is, ha ez ilyen, akkor tutira ilyen az ÖSSZES olasz is". 

Nagyon számít, hogy mosolyogva és TERMÉSZETESEN (szintén fontos kulcsszó!) állsz-e oda és kérdezed meg, h "legyen szíves, ide pontosan milyen információt kell írni?", "mire kíváncsiak pontosan ennél a pontnál?", vagy pedig eleve fapofával, zavartan mész be, ha nehézséged támad az értelmezéssel, akkor meg felhúzod magad, és úgy kullogsz oda, h az jár a fejedben, h "én itt kisebbrendű vagyok, ezek lenéznek, úgyis bunkók lesznek" stb. Tudom, ezek kézenfekvő dolgoknak tűnnek, de mások tapasztalatait hallgatva, olvasva kiderül számomra, h nem mindenkinek azok. 

Vagy pl. az előző üzimben írt esztergálós bevándorló... az ügyintéző nyilván nem fog őrjöngeni az örömtől, ha a pasas azt mja, h igen persze, csináltam már ezt a munkát, és 5 perc további (nyilván felesleges) beszélgetés után kiderül, h nem is értette azt a szót, és fogalma sincs, miről beszél.

18:09

(2.rész)

8) "Sokan érzik úgy, hogy bár beszélik a nyelvet (akár felsőfokon), mégsem értenek meg mindent, és őket is gyakran félreértik. Ahhoz ugyanis, hogy tökéletesen birtokában legyünk egy nyelvnek, szükség van arra a kulturális háttérre, amibe az ott élők beleszülettek, belenőttek, és amit egy nyelviskolában vagy nyelvkönyvekből lehetetlen megtanulni. A nyelvet alacsonyabb szinten beszélők még inkább ki vannak téve ennek a hatásnak." --> Nahát igen: a NYELV a következő kulcsszó. Ha vki be akar illeszkedni egy országba, és nem külső szemlélőként akar élni a helyen, amelyet új otthonául választott, nap mint nap kihívásként megélve bármilyen apró ügyintézést vagy szociális eseményt, de akár egy feltöltőkártya-vásárlást is, akkor nincs mese: meg kell tanulnia a nyelvet, minél hamarabb és minél jobban.

Sokan mondják otthon a külföldön élőkre: "ó, hát neki könnyű, kint él, hát persze, h megtanulta a nyelvet". Én itt a nyelv NORMÁLIS, az anyanyelvi beszélő szintjére törekvő megtanulásáról beszélek, és azt állítom, h igenis korántsem "minden" külföldön élő sajátítja el ilyen szinten, de erről beszéltünk is múltkor MSNen. Természetesen nem is mindenkinek célja ez, sok román, albán, bolgár, perui stb. segédmunkás is elgagyogja a hétköznapi boldoguláshoz szükséges dolgokat, többükkel el is lehet társalogni egész jól (hibás nyelvtannal, erős akcentussal), és ők nem is zavartatják magukat, jól elvannak így, úgyis a saját albán/bolgár/perui stb. családjukkal és közösségükkel élnek, az olasz csak a munkautasítások megértéséhez és a legszükségesebb hétköznapi teendőkhöz kell. De más, képzettebb rétegekben is vannak olyanok, akiket nem érdekel, meg türelmük sincs ahhoz, hogy szépen, igényesen megtanulják az olaszt. Nekem viszont igen, sőt az egyik vesszőparipám, mert magyarul is igényem, ahogyan neked is, h értelmesen, választékosan fogalmazzak és ki tudjak fejezni mindent, helyesen.

Hogy milyen ez? Hát, kemény. És ami a legfőképpen kell hozzá: sok-sok-sok ALÁZAT. Mindenekelőtt nagyon jól jött, h otthon tanultam 8 hónapot olaszul, és ezért is mtam neked, h nagyon fontos, h az ember már otthon minél jobban elsajátítsa a nyelvet. 

Persze amit otthon tanultam, az alapnak tökéletes volt, de azért eléggé kétségbeejtő érzés volt idecsöppenni. Azt mondják, h anyanyelvi környezetben a nyelv "ragad". Hát az biztos, h ragad, csak nem az egész egyszerre. Kezdetben társaságban nem értettem a beszélgetés 80%-át, és az egyetemi előadásokon is csak a képek adtak fogalmat arról, h miről van szó.

Az sem igaz, h folyamatos a fejlődés, h az ember napról napra érezné, h javul. Sokszor előfordult velem, h hónapokig "dekkolt" a nyelvtudásom, és nem mozdult előre. Sőt visszaesések is vannak, a mai napig. Az időjárástól, az adott naptól, mindentől függ, h hogyan beszélek (van, amikor olyan rosszul, h nekem is fáj, és akkor nagyon dühös vagyok magamra). Mai napig, amikor olvasok egy újságcikket, egy FB-kiírást, egy álláshirdetést, és van benne olyan, amit nem értek, az igenis zavaró és idegesít. Ja, és azt elfelejtettem mondani, h a legfontosabb a nyelvet minél jobban megtanulni szándékozónak, h tilos kint élő magyarok csoportjával rendszeresen összejárni, együtt bulizni, vásárolni, kajálni stb., mert ha az időd jelentős részét magyar társaságban töltöd, magyar barátaid lesznek stb., akkor sosem használod a nyelvet (kevésbé vagy rákényszerítve), ergo sosem tanulsz meg rendesen. Persze rossz egyedül, és irtó magányos tud lenni az ember, amikor senkinek nem tudod kifejezni magad (vagy legalábbis nem a kívánt szinten) a környezetedben, és minden egyes nap rohadtul elfáradsz és zúg a fejed, pedig semmi különöset nem csináltál, csak bevásároltál / buszjegyet vettél / silabizáltad a könyvek címeit a könyvesbolt kirakatában / banális témákról beszélgettél a lakótársaddal / keményen gondolkodtál, hogy is mondják azt, h "szivacs" stb. A hétköznapi életben, kommunikációban úgy el lehet fáradni, komolyan, mintha egész nap lapátoltál vna.

Még speciálisan az olasz helyzethez: a nyelviskolában, a magántanárnál természetesen nem tanítanak dialektusokat. Eredmény: a firenzeiek beszédéből én kezdetben alig értettem vmit, szóval még ahhoz is külön hozzá kellett szoknom. 

A.-val szerencsém van nyelvtanulás terén, mert ismeretségünk első napján megmondtam neki, h javítson ki mindig, amikor hibázom, mert tanulni akarok. Na, azóta tényleg MINDIG kijavít, több mint 2 éve folyamatosan, akárhol, akármikor, kora reggel, délben, éjszaka, társaságban, egyedül, takarítás közben, Skype-on, telefonon, az utcán, itthon, autóban, szórakozóhelyen, asztalnál, ágyban. Persze az ember örül, de azért sokszor fárasztó, főleg amikor huszadjára is elrontom ugyanazt. Szóval tényleg alázatosnak kell lenni, és nagyon kitartónak. És az valóban sokkoló, de legalábbis zavaró és fárasztó, amíg az ember nem tudja normálisan kifejezni magát, és alapvető dolgokon is keményen járatnia kell az agyát, nap mint nap...

9) "Sokan úgy érzik, hogy az új élmények maguk alá temetik őket, magányosak, tehetetlenek, depressziósak, fájóan hiányoznak a támogató barátok, a családtagok." --> hát ez nekem egy az egyben kimaradt, őszintén szólva sosem volt tipikus honvágyam, olyan szinten meg végképp nem, h tehetetlenségbe és depresszióba süllyedjek. Az új élményeket, a nehézségeket is, érdekességként éltem meg. Tudod jól, h az esetleges depibe süllyedés oka nem a kulturális sokk volt, hanem az abnormális helyzet, amit kreáltam magamnak, ill. amit mások kreáltak nekem. Persze olyan volt, h hiányoztak a szüleim vagy éppen Ti, de mindig csak konkrét személyek hiányoztak, nem maga a "haza" vagy egy hely/környezet. Ez véleményem szerint nagyon erősen személyfüggő. Esetemben azért van így, mert nem kötődöm semmilyen magyaro.-i helyhez olyan erősen, h az fájdalmas szinten hiányozzon. Tudod, ha megkérdezik tőlem, hová valósi vagyok (települést illetően), korábban zavarba jöttem, mára pedig kitaláltam a választ: ÉK-Magyarország. Furcsa, de nem érzem magam egyik városba sem valónak. Igaz, h M.-n születtem, de csak azért, mert ott volt a körzetben kórház, egyébként születésemkor a szüleim Sz.-n laktak (ott se volt senki hozzátartozónk, csak ott kaptak vállalati lakást -- Anyukám F.-i, Apukám D.-i, és R.-n ismerkedtek meg), és én is ott laktam 10 éves koromig. 10 éves koromban költöztünk M.-re, először egy albérletbe, ahol 6 évet húztunk le, majd a saját lakásunkba (amit most adtunk el). De odavalónak se éreztem magam. Volt pár év, amikor eljártam bulizni, rockkocsmázni a korosztályommal, de aztán az a dolog kifutott, a társaság meg felbomlott, amikor elkezdtem Pestre járni egyetemre. Egyébként gyerekkoromban meg T.-n szerettem lenni (ahol szintén nem volt senki hozzátartozónk, és amelyet szintén most adtunk el), ahol a nyaralónk volt, meg nagyimnál F.-n. Pesten meg összesen 4 albérletem volt, szóval kb. az egész eddigi életem egy átjáróház... ezt még leírni is sok volt, fú :D (hát még elolvasni xD) Egyszóval azt akartam ebből kihozni, h azért nem érzek honvágyat, mert nem kötődöm sehová, sosem voltak, stabil, "bebetonozott" pontok az életemben, és kiterjedt családom sincs (a szüleimen kívül csak nagyimhoz kötődöm, nem voltak soha nagy összejárások unokatesókkal meg nagybácsikkal, vagy ha igen, nem alakítottak ki bennem összetartozás-feelinget). Azt nagyon megértem viszont, aki egész addigi életét egy településen, esetleg ugyanabban a házban élte le, a megszokott emberek között, a megszokott helyeken... nagyon nehéz lehet mindezt feladni, és tényleg komoly pszichés sokkot okozhat a váltás. Hiszen tudom, az ideiglenes dolgoktól is fájó megválni. Tudom, h mikor márciusban kiléptem a M.-i lakásunkból, sétáltam a villamosmegálló felé, h felmenjek Bp.-re, ahonnan pár nap múlva indult a gépem ide, mennyire furcsa és szívszorító érzés volt arra gondolni, h ez életemben az utolsó alkalom, h végigmegyek ezen az útszakaszon, ebből a lakásból... pedig akkor már gyakorlatilag hónapok óta nem is jártam M.-n, és évek óta nem kötődtem oda. Mégis hatással volt rám. Szóval megértem, mennyire nehéz lehet annak, akinek egy külföldi ország jelenti az első elszakadást.

Van a cikkhez egy hozzászólás (Grafogirl a szerző neve), ő maximálisan jól összefoglalta a meglátásaimat:

"Aki sokat költözik már gyerekkorától, és/vagy sokat utazik, annál jóval kisebbek a kultúrsokk tűnetei. Meg annál, aki nyitott a különböző kúltúrák megismerésére és konkrétan ismeri az adott kúltúrát..vagy mindent meg is tesz, hogy gyorsan megismerje és nem az a legfontosabb számára, hogy minél több magyart megismerjen külföldön.(...) Aki megtanul kicsi korától alkalmazkodni a változásokhoz, a gyakori változásokhoz, azok szerencsésebbek. Jobban feltalálják magukat egy új közösségben, új lakóhelyen. A nyelv ebből a szempontból szinte másodlagos."

Ugye az volt a kérdésed, h hogyan éltem/élem meg ezeket a dolgokat? Hát tudod, h engem teljesen megfogott ez az ország, és sok aspektusa miatt közelebb éreztem magamhoz, mint az otthoni környezetemet (ahol, mint említettem, nem volt soha egy "biztos" pont), így összességében örömmel birkóztam/birkózom meg a nehézségekkel meg mindennel az itt maradásért... és hát tkp. Te is megélted velem együtt az évek során ezt az egészet, szal azt hiszem, Te aztán az az ember vagy, akinek kevés újat mondhatok ezzel kapcsolatban :D Tudhatod, h akkor is, amikor rossz volt, akkor is jól éreztem magam itt vmiért, és nem akartam hazamenni... illetve egy holtpont volt, amikor tényleg azt gondoltam, h kész, elég, itthagyom ezt az egészet, inkább hazamegyek a "jó" M.-re. De képzeld, mai napig azt gondolom, h akkor vmi irtó sokmindent megtanultam és nagyot formálódott a szemléletem azzal, h amennyire magam alatt vtam, és amennyire be akartam fejezni az egészet és totál sz*r és kilátástalan volt az egész, utána minden az ellenkezőjére fordult, gyakorlatilag az volt a legszebb másfél hónapom az egész első olaszországi etapban :D Akkor rájöttem, h ez nem csak duma meg giccses idézetek hülyesége, h amikor vmi nagyon rossz és kilátástalan, akkor is jóra fordulhat minden :)

Remélem, ki tudsz szedni vmi hasznosat a fenti litániából, mint leendő külföldi lakos:) A kultúrsokk elkerülésére sztem az a legjobb recept, ha az ember szereti a célországot és sok információt összegyűjt róla, tehát alapjában véve az ORSZÁG szeretete miatt megy ki (ez nálad megvan :) )... nem csak pl. egy pasi miatt... ill. az sem szerencsés, ha vki pusztán pénzkereseti célból van kint, mert az még nem garantálja a lakókörnyezet iránti kötődést. És 3 fogalom a legfontosabb, amit mindig szem előtt kell tartani, és amik szinte mindent meghatároznak: HOZZÁÁLLÁS, NYELV, ALÁZAT ;)

Bocsi, h ennyit írtam, de csak úgy kijött belőlem, egy lélegzetre :)

És nekem is nagyon jólesett leírni!!! :)

puszcsiiii :*

Retró

Ma keresgéltem a kamrában, és bár a keresett könyvet nem találtam meg, de belebotlottam gyermekkorom emlékeibe... egyrészt az összes mesekönyvem megvan, aminek nagyon örülök, imádtam azokat a meséket (magyar mesék és Andersen meg Grimm), valamint ez a régi - gondolom készségfejlesztő - játék is a kezembe akadt.

Made in Czechoslovakia. A neve rejtély. (Mármint nem ez a neve. Értjük, ugye.)

Az első, amit hirtelen alkottam belőle...

...és amire tulajdonképpen való.

Sajnos hiányos, de ennyi év után ez nem csoda.