2013. október 12., szombat

Ripper 2013.

Tim idén is tiszteletét tette nálunk, ráadásul épp aznap, amikor Angyalkám hazautazott látogatóba Firenzéből, így együtt mehettünk a koncertre. :)
Körülbelül este kilenc óra körül érkeztünk a helyszínre, vettünk némi itókát és az előzenekarok produkciói alatt hátul beszélgettünk - volt miről, hisz rég találkoztunk. :) Közben befutott Klári is, így hárman mentünk a színpadhoz, ahol a második sorban kényelmesen el is helyezkedtünk. A koncertre most sem tudok mást mondani, mint hogy zseniális volt, leszámítva a hangosítást, ami csak a buli végére állt úgy-ahogy helyre.
Már az első szám alatt (Machine Man) Tim sorban kezet fogott mindenkivel, akiket már jól ismer a koncertekről, hisz mindig ott vannak... Engem kicsit később vett észre, mert nem legelöl álltam, de felismert, és mosolyogva rám mutatott, mire én integettem neki, amit viszonzott. :) Nagyon jól esett. :)
A koncert közepétől már Angyalka is önfeledten bulizott a számokra, különösen a Living after midnightra; örültem, hogy jól érzi magát. :D
Ja, még a kezdés előtt összefutottunk Attilával is, így a koncert után négyesben vártuk, hogy találkozhassunk Timmel. Most az öltöző tök üres volt, de kiszúrtuk, hogy a színpad mögött nagyon sorakozik a nép... Odamentünk hát, és rögtön Eddie-vel találkoztam, aki azonnal be is vitt és le is fotózott Tim-mel. Ripper ismét megölelt, kérdezte, hogy vagyok, kaptam egy "It's good to see you again"-t is, és persze a szokásos aláírást.
Ezek után kimentem és szóltam a többieknek, hogy menjenek be nyugodtan, nem kell semmi extra a dologhoz, így végül mindenki találkozott Ripperrel, Angyalka beszélt is vele pár szót, és elkészültek a fotók is. :)
Kicsit még tébláboltunk a színpadnál, majd megérkezett értünk Angyalka apukája (a helyszínre én apum segítségével jutottunk el), és hazafuvarozott. :)
Ez volt az első buli, amikor egész este csak két söröcskét ittam (egyet az elején, egyet a végén), és azt kell mondjam, ez anyagilag és a másnap szempontjából is nagyszerű ötlet volt. :D Valamint mindenre emlékszem, és a fejem sem fájt sem közben, sem később. :))) 
Setlistem sajnos nincs, de nagyjából hasonló volt, mint a tavaly szeptemberi bulin (bár sajnos kimaradt a Starting Over, amit nagyon sajnáltam).

És akkor most jöhetnek a képek. :)















2013. október 11., péntek