Fura belegondolni, hogy tegnap ilyenkor (00:30) egy asztalnál ültem és beszélgettem a norvég Thunderbolt nevű metál bandával és Tim Ripper Owens két gitárosával… Na de ne szaladjunk ennyire előre J
(Ezt a frappáns bevezetőt még a koncert után írtam, azóta már jócskán telt az idő – december 6-a van J)
Szokás szerint elég rosszul aludtam, ahogy mindig koncertek előtt, és délután elég rossz hangulatom volt, ennek ellenére egész vidáman készülődtem, hogy ötre beérjek a városba. Apuval megbeszéltem még előtte, hogy értünk jön majd éjjel, hogy ne kelljen az első buszig ott dekkolni a helyen (plusz így nem kellett pulcsit cipelnem :D), aztán négy körül el is indultam. Öt előtt értem a Kosztolányira, ahol némi várakozás találkoztam Angyalkával és Moncsival. Elvillamosoztunk a Mester utcához, és kiültünk az Angyal nevű „presszó” teraszára (ami igazából a járdára kihelyezett néhány asztalt és széket jelenti) pár sörrel. Itt jókat nevettünk, beszélgettünk – Angyalka sajnos nem tartott velünk a koncertre, de legalább láttuk egymást és segített megalapozni a jó kedvünket (amiből amúgy sem volt hiány). Háromnegyed hét körül szálltunk fel a villamosra, ami onnan a Mester utcától egészen a Crazy Mamáig vitt minket, ha jól emlékszem, hét órakor már a hely előtt vártunk, mivel még valamelyik zenekar próbált, így nem mehettünk be. Elszívtunk hát egy cigit és továbbra is borzalmasan izgultunk J
Hét után valamivel végre beengedtek. Egyből a felső szintre mentünk, és a szinte tök üres helyen leültünk egy asztalhoz a korlát mellé, tökéletes rálátással a színpadra. Vettünk sört és vártuk a „tömeg” érkezését meg a koncertek kezdetét. Kis idő múlva sajnos megjelent az asztalunknál Metalangel (az egyik főszervező – vagy A főszervező) és elmondta, hogy az asztal, aminél ülünk, a VIP vendégeknek van fenntartva… így hát kénytelenek voltunk egy hátrébb lévő asztalhoz ülni, ahonnan szinte egyáltalán nem látszott a színpad. Kicsit puffogtunk, de aztán úgy voltunk vele, hogy mindegy, hiszen Timet (na meg a norvég Thunderbolt zenekart) úgyis lent fogjuk nézni a színpad előtt…
Sajnos az időpontokra már nem igazán emlékszem, meg nem is igazán figyeltük az órát, de azt hiszem, olyan kilenc óra tájban elkezdődött az első előzenekar, a Crimes of Passion műsora. Őket még csak inkább hallgattuk, mint néztük, nem voltak rosszak, de nem is fogtak meg különösebben. Őutánuk végre jött a Thunderbolt, akikre norvég mivoltuk miatt is kíváncsiak voltunk, így hát le is mentünk az alsó szintre, és a színpad előtt kötöttünk ki (nem volt éppen hatalmas a tömeg, hogy finoman fogalmazzak). Annak ellenére, hogy már nagyon vártam Rippert, élveztem a Thunderbolt koncertjét, a zenéjük is tetszik (meg is van azóta mindkét eddigi albumuk J), megdolgoztatták a közönséget rendesen, nem csüggesztette őket a kicsi nézőszám; az egyik gitáros le is jött a színpadról közénk és ott játszott egy darabig J Szóval fasza bulit csináltak, tényleg bemelegítettek minket a fő műsorszámra, ahogy egy rendes előzenekarhoz illik. Némi átszerelés a színpadon – addig mi a körülöttünk állókkal elegyedtünk beszédbe, hogy múlassuk az időt –, aztán egyenként feltűntek Tim kísérőzenészei a színpadon és belecsaptak a Painkillerbe, és rögtön után a The Ripper következett. Erős kezdés, nemde? J Főleg, hogy harmadikként a nagy kedvenc Burn in Hell jött… A setlist alább szerepel, nekem legalább annyira bejött, mint a márciusi. Annyi volt a különbség, hogy most az első sorban álltunk, karnyújtásnyira (sem) Timtől… Sokszor énekelt a mi oldalunkon, közvetlenül fölénk hajolva, nem egyszer kaptunk pacsit meg kedves mosolyt, a metálvilláról nem is beszélve :P. Szóval végigzúztuk a koncertet rendesen (fájt is másnap a nyakam), a buli után pedig még a színpadról elkezdett autogramokat osztogatni a Mester, mi is beálltunk a sorba a kis dedikálnivalóinkkal (a legutóbbi koncerten készült közös kép és a jegy természetesen), de még mielőtt sorra kerültünk volna, Tim intett, hogy egyelőre ennyi, és mutatta, hogy fent az öltözőnél később szívesen ad még aláírásokat. Úgy voltunk vele, hogy sebaj, az még jobb is, addig iszunk egy sört (vagy kettőt :D) és kicsit kifújjuk magunkat. Felmentünk, s miközben sorakoztunk sörért, észrevettük, hogy nagyjából az egész Thunderbolt zenekar ott van a pult és asztalunk között. Megbökdöstem Moncsit, hogy nem akarunk-e aláírást kérni, meg közös fotót, s ő szinte azonnal oda is ment a srácokhoz. Én leültem az asztalhoz, várva, hogy mire jut… És a zenekarral együtt tért vissza, közölve, hogy nemes egyszerűséggel megkérte őket, csatlakozzanak hozzánk. Én kicsit ledöbbentem („kicsit”), de azért örültem a helyzetnek. A közös képet is megbeszéltük, s miután másokkal fotózkodtak, odahívtak minket is, készült vagy egy tucat kép (és ez csak az első kör volt). Az énekes kivételével a teljes Thunderbolt ott ült velünk, s beszélgettünk (erre nem annyira emlékszem, én nem beszéltem sokat eleinte, kicsit fáradt voltam, meg fájt a fejem – amire bevettem egy algoflexet, ezzel nem is lett volna baj, ha nem iszom rá még sört meg whiskyt :D). Közben készültek még képek, legjobban az egyik gitárossal, Marius-szal haverkodtunk össze, adott cigit meg a már említett whiskyt és sört J. Tetszett nekik, hogy ezt-azt makogunk norvégul… Nem sokkal később odaült az asztalunkhoz Tim két gitárosa is, Jon és Anders, velük beszélgettem keveset, megnézték a tetkóimat, Jontól kértem pengetőt, meg közös fotót is szerettem volna mindkettejükkel, odaálltam közéjük, hogy Moncsi lefotózhasson, erre Anders közölte, hogy üljek az ölébe… :D. Odaültem, elkészült a kép, még szinte fel sem álltam, Jon már csapkodta a térdét, hogy oda is csüccsenjek le a kép erejéig :D. Muris volt J Szóval ezeket a beszélgetéseket nem igazán tudom felidézni, egyrészt az azóta eltelt nem kevés idő miatt, nem is beszélve az elfogyasztott piamennyiségről (pedig nem rúgunk be Tim koncertjén többet, igaz, Moncsi? :D), de azt tudom, hogy Marius nagyon örült, hogy tetszett nekünk a zenéjük, és hogy odahívtuk az asztalunkhoz őket (azt hiszem, úgy fogalmazott, hogy „two cute girls”, pirultunk, mint az érett paradicsom). Nem is tudom, mennyi lehetett az idő, mikor búcsúzkodtak (repkedtek a nájsz tú mít jú-k), persze meghívtak, hogy tartsunk velük a turnébusszal bulizni isten tudja hova :D. Kedvesen elutasítottuk, mondván, hogy egyrészt Timet várjuk (Marius be is nézett a kedvünkért az öltözőbe, és közölte, hogy Tim bent van, nyugodtan menjünk be – hogyisne :D), másrészt Moncsi dolgozik másnap. Ketten maradtunk fent (ami kicsit meglepő, de úgy tűnik, csak mi voltunk ily kitartóak – bár eleinte ott volt még pár srác, de ők leléptek, ami hülyeség volt részükről, de hát így jár, aki pórul), meg egy pasas, aki Timet kísérte még a márciusi koncerten, ő is mondta, hogy menjünk be hozzá nyugodtan, de továbbra is a várakozás mellett döntöttünk. Nem is kellett sokáig ott ácsorognunk, egyszer csak felbukkant Tim. Nem is tudom, hogy éreztem magam… Izgultam, persze, de mivel annyit ittam, ami egy lovat is kiütött volna, elég közvetlen voltam, és talán még az angol is ment annyira, hogy Tim gond nélkül megértse :D. Kértünk aláírást, közben kérdeztem, hogy emlékszik-e ránk, amire rávágta, hogy persze, még arra is emlékezett, hogy melyik asztalnál ültünk és söröztünk együtt J. Azt hittem, berosálok… Készült megint közös kép, az említett pasas felajánlotta, hogy készít hármunkról is. Megmutattam Timnek a tetoválásomat, tetszett neki, és le is fotózta a telefonjával (azóta már feltette Facebookra és Myspace-re is, totál odavagyok :D). Miután túlestünk mindezen, felkapta a kaját (ha jól láttam, hogy az volt), amit az öltözőből hozott, és közölte, hogy menjünk vele. Néztünk, mint az a bizonyos boci az újkapura, de intett, hogy menjünk csak, így hát kissé tétován elindultunk utána. Lementünk, át a „küzdőtéren”, fel a színpadra s be a mögötte lévő ajtón. Backstage, emberek! Én majdnem elsírtam magam a gyönyörtől, hogy ott lehetek. Kicsit pakolászott, aztán ismét intett, hogy „come!”, s egy újabb ajtón kimentünk a CM mögé, ahol ott állt a hatalmas turnébusz, körülötte a Thunderbolt-tal és Tim kísérőzenekarával. Nagyon kedvesek voltak, még dumáltunk meg röhögtünk velük egy csomót, készült megint egy csomó kép (amik közben Jon aranyosan rátette a kezét a hátsómra :D), aztán elköszöntünk (ismét), s abban a hiszemben, hogy ki tudunk jutni innen hátulról a CM elé, elindultunk, de mindkét irányban zsákutca fogadott minket (ami hülyeség, mert a busznak is be kellett jutnia valahogy, de nekünk valahogy nem ment a tájékozódás), így hát visszamentünk a lépcsőhöz, ahol kijöttünk (szerintem a srácok jókat röhögtek rajtunk, de oda se neki :D), és ahol egyenesen Timbe futottunk. Rögtön felajánlotta, hogy segít kitalálni eme labirintusból, és bár én már a színpad környékén jeleztem neki, hogy innen már vágesz, meglesz az a kijárat, azért ő csak elkísért az ajtóig. Ott még megkérdeztem, hogy mikor jön legközelebb, mire közölte, hogy „Soon!”, intettem neki, talán elnyögtem egy bye-t is, erre nem emlékszem, s becsukta mögöttünk az ajtót. A hazaút már elég homály, apu vitt haza (szegény elég sokat várt ránk, de hát mi meg Timre vártunk, a backstage-es kalandot meg a fene se kalkulálta bele :D), aztán aludtam egy hatalmasat, másnap meg persze a képeket és az élményeket elemezgettük Moncsival J.
Azóta már kiderült, hogy Tim és a Thunderbolt is ellátogat hozzánk jövőre, úgyhogy azt hiszem, ezeknek a kalandoknak még nincs vége J.
Sophie
2010-12-06, 23:33
