This is the end of a beautiful (?) friendship

...but the beginning of a new life.

Hetek óta sejtettem, hogy ez lesz. Sajnos valóban véget kellett vetnem neki, mert nekem barátra van szükségem, nem ellenségre. És ő már eldöntötte, hogy én vagyok a hibás mindenért, tán még a globális felmelegedésért is, és hajtogatta a saját igazát, vádaskodott. Mert hát nyilván mindenki hülye, csak ő villamos. Ennek már személyesen sem lett volna értelme. Csúnyát nem akarok írni, mert öt év, az öt év. De ez alatt az öt év alatt sem volt ő igazi támaszom. Aki pedig az volt, az most is mellettem van. Valaki pedig újra mellettem van, és hiányzott is, mert négy évre elszakadtunk egymástól... De hát ilyen az élet: haverok jönnek-mennek, az igazi barátok meg maradnak, vagy kis kerülővel visszatérnek, bármi áron. :) És így van ez jól. :)

Minden emberen van egy jelmez és egy maszk, melyet mohó ambícióval és ravasz önvédelemből visel. És ami a lényeg: fogalma sincs róla, hogy rajta van! Nem tud róla. Ez nem csak kellemetlen, de roppant vicces is. Magára hazudja, de olyan hipnotikus erővel, hogy elfelejti, hogy ő egyáltalán nem az, akinek hiszi magát. Ezért nem is érdemes vele sem hitről, sem eszméről, sem világnézetről vitatkozni, mert úgysem azt éli. Ő valami egészen mást él, és másban hisz, mint amiről azt hiszi, hogy hiszi. És nincs veszedelmesebb dolog, mint figyelmeztetni valakit, hogy hazugságban él.

Müller Péter

Eleinte még nekiálltam vitatkozni, de most már benőtt a fejem lágya. A tényekkel nincs mit perlekedni, de mint egy okos ember mondta, a téveszmékkel még kevésbé lehet.

Lucy Maud Montgomery

Soha nem vitatkoznánk, ha mindig csak az egyikünk volna hibás.

Ha vitatkozol, dühöngsz és ellentmondasz, néha győzöl, de hiú siker lesz, mert sohasem szerezted meg az ellenfeled jóindulatát.

Benjamin Franklin

Nehéz vitatkozni az igazsággal.

Catherine Jinks

Általánosságban szólva a múltat elemezhetjük, de nem vitatkozhatunk vele, Engels szavai szerint "ami megtörtént, az igazolta létét".

Moldova György

Slash

Nem is kell ehhez semmit hozzáfűzni. :)

Angyalka és a kultúrsokk

Ezt az írást Angyalka írta nekem válaszul ERRE a cikkre, még szeptemberben. Érdekelt, ő hogyan élte meg azt az állapotot, amit kultúrsokknak neveznek, és azokat érint, akik egy másik országban próbálnak szerencsét. Tudtam, hogy Tőle részletes (és megnyugtató) választ fogok kapni, hisz kicsit tartok ettől én is, és próbálok felkészülni a későbbi finnországi létre, amennyire csak lehet. :)

A hangvétel természetesen azért ilyen, mert ezt magánlevélként írta nekem, így nem blogba készült írásról van szó, de az Ő engedélyével és szerkesztésével kerül most ki ide. :)

Szerintem rendkívül érdekes és tanulságos mindenkinek, még annak is, aki nem tervez külföldre költözni, és ha már a Határátkelőre nem akarja elküldeni, hát legalább itt szerepeljen. :) 

Szóval íme.

Sziacsi! nah, akkor reagálok a kultúrsokkos írásra, vagyis elkezdek rá reagálni :)

Előre szólok, h nem lesz rövid, mert 1) a dolog nem fehér és fekete, erőteljesen egyén- és helyszínfüggő 2) szerintem nem írható le olyan sablonosan /számozott szakaszok/, mint a cikkben 3) egyszóval különösen összetett jelenségről van szó. :)

Talán az a legegyszerűbb, ha végigmegyek a cikken, pontokba szedve idézek belőle, és hozzáfűzöm, ami eszembe jutott :)

1) "a kulturális sokk kifejezés azokra az érzésekre (aggodalom, meglepetés, tájékozódási zavar, bizonytalanság, zavarodottság) utal, amit az emberek olyankor élnek át, amikor egy teljesen különböző kulturális vagy társadalmi környezetben kell élniük, "működniük" (pl. egy idegen országban)." --> Már rögtön az elején nem lehet egy kalap alá venni mkit és minden esetet. Mit jelent az, h "teljesen különböző kulturális és társadalmi környezet"? Azontúl, h nyilvánvalóan nem mindegy, h Olaszo.-ba, Finno.-ba, az USA-ba, Kínába vagy Üzbegisztánba települünk ki, az egyéntől is függ, h nála melyek azok a "kulturális és társadalmi" különbségek, amelyek kiverik a biztosítékot. Lehet, h egy dolgot (ami az adott országban máshogy van, mint otthon) vki teljesen természetesen elfogad, sőt közel érez magához; míg másvki felháborodik rajta, elfogadhatatlannak tartja, képtelen hozzászokni stb.

2) "annál nagyobb a kulturális sokk, minél nagyobb a különbség a között a két kultúra között, amibe beleszülettünk, illetve amibe később kerülünk" --> ez kétségkívül igaz. Mivel Olaszo. (azaz Toszkána, mivel Olaszo.-nak az a specialitása, h csak 150 éve beszélhetünk egységes államról, azelőtt a régiók külön kis országokként működtek, így akár egy-egy tájegység között is nagy mentalitás-, társadalombeli stb. eltérések lehetnek) tapasztalataim szerint nem üt el óriási mértékben a mi kultúránktól (a két ország között párszáz km-nyi a távolság, mindkettő az európai kultúrkörhöz tartozik, modern, fejlett ország stb.), így talán azt mondhatom, itt kisebb az esély a kulturális sokk beütésére, mintha olyan helyre kerültem vna, ahol pl. ahhoz kellett vna hozzászoknom, h a férfiaknak 5 feleségük van, vagy mindenhol pagodák / mecsetek vesznek körül, olyan történelmi / kulturális / vallási elemek, épületek, műalkotások, amelyeket nem tudok mihez kötni és fogalmam sincs, micsodák.

3) "A kultúrsokk egy pszichológiai folyamat, amin az új környezetbe, új kultúrába kerülő emberek átesnek." --> azt is meg kell nézni, h milyen emberekről beszélünk, honnan jönnek, mit hoznak magukkal. Nyilván aki még egy teát se főzött meg életében és sosem ment el bevásárolni, annak az is nagy sokk, ha egy másik városba kerül albérletbe, ahol szembesül akár olyan prózai tényekkel, h hoppá: ha én nem megyek el a boltba, akkor nincs mit ennem holnap reggel. Képzeljük el, h egy ilyen beállítottságú ember nem csak a megszokott környezetéből kerül el, hanem egyenesen egy idegen országba, idegen nyelvi környezetbe stb. Csoda lenne, ha nem sokkolódna. Ez csak egy plasztikus példa volt, de nyilván érted, mire gondolok.

4) "A folyamat hosszú, több éven át zajlik, és négy szakaszra bontható" --> szerintem azért ezt nem lehet ilyen sablonszerűen, tudományosan ráhúzni minden személyre, esetre, helyszínre...

Nagyon fontos tényező, h az ember MIÉRT települt ki az adott országba? Ösztöndíj, tanulás miatt? Munka? Merész dolog egy kalap alá venni az erasmusos diákot, aki egy új országot és kultúrát megismerni vágyva, lelkesedéssel telve érkezik; a Magyarországon munkanélküliként élő vagy éhbérért dolgozót, aki szebb jövő reményében vált országot munkavállalás céljából; a szerelmest, aki külföldi párja miatt mond le otthoni környezetéről és vállalja a beilleszkedést. Mind-mind nagyon különböző eset, mindenki máshogyan éli meg a beilleszkedést, a megismerkedést, és nagyban meghatározza, ki milyen "szakaszokon" halad keresztül.

5) "Minden, ami kezdetben különlegesnek tűnt, csak más, sokszor nagyon, sőt riasztóan (sokkolóan) más." --> visszatérnék oda, ahol azt írtam, h nagyon számít, ki milyen országba megy. Itt én nem találkoztam semmi olyannal, ami annyira merőben és gyökeresen szokatlan lenne, h sokkolt volna. Sok dolog van, ami kezdetben különlegesnek tűnt, és ma is annak tűnik, vagy éppen megszokottá vált:) De a "sokkoló" kategóriával (szerencsére) nem szembesültem.

Erről jut eszembe, h ez is függ az egyéntől -- mennyire informálódik vki az adott ország szokásairól, körülményeiről, ügyintézési menetéről, munkakultúrájáról stb., mielőtt kiköltözik? Nem mindegy, h vki már némi háttértudással érkezik-e, olvasott az országról, beszélgetett ott élőkkel stb. (ami folytán nyilván szembesült a saját kultúrától eltérő dolgokkal), és vmennyire felkészült; vagy pedig érkezéskor "kap az arcába" mindent, ott helyben.

6) "A megszokott kapaszkodók elvesztek, az áttelepülők kiszakadtak abból a közegből, amiben szocializálódtak." --> ehhez szerintem nem is szükséges külföldi kitelepülés. Van, aki egy másik magyar városban való tanulást / munkát is a saját természetes közegéből való kiszakításként él meg, és évek múltán is idegenként, barátok nélkül bolyong ott (sok ilyennel találkoztam pesti albérletezéseim során).

Egyébként pl. aki egyetemi diákként kerül külföldre, annál sztem nem igaz, h nincsenek kapaszkodók. Van viszonyítási pont, van hely, ahova fordulhat. A legfontosabb ismét csak mindenről tájékozódni: mivel kit lehet megkeresni, mit kell tenni ha ez és ez adódik stb. Ez amúgy minden szituációra igaz. Akinek pedig arra van szüksége, h mindig, a nap 24 órájában "mögötte" álljon vki, atombiztonsággal támaszkodhasson vmire/vki(k)re, esetleg ne kelljen semmit sem ÖNÁLLÓAN megérdeklődnie, utánajárnia, az véleményem szerint ne menjen huzamosabb időre külföldre.

7) "Azok, akik korábban szülőhazájukban magabiztosan intézték ügyeiket, (...) ebben az időszakban sokszor azzal szembesülnek, hogy bizonyos helyzetekben nem tudják, mit tegyenek (...), és kínosnak találják, hogy sokszor egyszerűnek tűnő kérdésekben is tanácsot kell kérni. Néha a legegyszerűbb feladat is teljesíthetetlennek tűnik (például egy új nyomtatvány kitöltése vagy egy hivatalos levél megírása). A kompetencia elvesztésének érzetét felerősítheti, hogy ha valaki belekerül egy másik kultúrába, akkor az idegen környezet kevésbé tekinti intelligensnek, mint amilyen valójában. Logikus, nem? Hisz olyan dolgokra is rákérdez, ami az adott kultúrában közismertnek számít." --> Ez szintén erősen egyénfüggő, és itt elérkeztünk egy olyan dologhoz, amely nézeteim szerint a külföldi tartózkodás kérdésében kulcsfontosságú, sőt talán a legfontosabb tényező: a mentalitás, a HOZZÁÁLLÁS. Én személy szerint (persze lehet, csak szerencsém volt mindig) sosem tapasztaltam, h kevésbé intelligensnek néznének azért, mert külföldi vagyok, és esetleg nem tudom, h kell kitölteni egy papírt, vagy mit merre találok stb. Persze az is lényeges, h ki hogyan áll a nyelvvel, tud-e világosan tanácsot kérni, és képes-e helyesen értelmezni a választ anélkül, h még 5x vissza kelljen kérdezni vmi tök evidens dologért, vagy belehalózna (gyakran előfordul, azok alapján, amiket olvasok a neten...) vmi sértést / lekezelést, aminek valójában semmi alapja nincs. Lehet, h ha vki félvállról válaszol mondjuk egy hivatalos helyen, az alapból olyan -- ahogyan otthon is vannak bunkó hivatalnokok, csak otthon értelemszerűen nem jut eszedbe, h "ez most biztos azért beszél velem így, mert magyar vagyok, ez lenézi a kelet-európaiakat, tahó olasz, buta, műveletlen, fúj, és különben is, ha ez ilyen, akkor tutira ilyen az ÖSSZES olasz is". 

Nagyon számít, hogy mosolyogva és TERMÉSZETESEN (szintén fontos kulcsszó!) állsz-e oda és kérdezed meg, h "legyen szíves, ide pontosan milyen információt kell írni?", "mire kíváncsiak pontosan ennél a pontnál?", vagy pedig eleve fapofával, zavartan mész be, ha nehézséged támad az értelmezéssel, akkor meg felhúzod magad, és úgy kullogsz oda, h az jár a fejedben, h "én itt kisebbrendű vagyok, ezek lenéznek, úgyis bunkók lesznek" stb. Tudom, ezek kézenfekvő dolgoknak tűnnek, de mások tapasztalatait hallgatva, olvasva kiderül számomra, h nem mindenkinek azok. 

Vagy pl. az előző üzimben írt esztergálós bevándorló... az ügyintéző nyilván nem fog őrjöngeni az örömtől, ha a pasas azt mja, h igen persze, csináltam már ezt a munkát, és 5 perc további (nyilván felesleges) beszélgetés után kiderül, h nem is értette azt a szót, és fogalma sincs, miről beszél.

18:09

(2.rész)

8) "Sokan érzik úgy, hogy bár beszélik a nyelvet (akár felsőfokon), mégsem értenek meg mindent, és őket is gyakran félreértik. Ahhoz ugyanis, hogy tökéletesen birtokában legyünk egy nyelvnek, szükség van arra a kulturális háttérre, amibe az ott élők beleszülettek, belenőttek, és amit egy nyelviskolában vagy nyelvkönyvekből lehetetlen megtanulni. A nyelvet alacsonyabb szinten beszélők még inkább ki vannak téve ennek a hatásnak." --> Nahát igen: a NYELV a következő kulcsszó. Ha vki be akar illeszkedni egy országba, és nem külső szemlélőként akar élni a helyen, amelyet új otthonául választott, nap mint nap kihívásként megélve bármilyen apró ügyintézést vagy szociális eseményt, de akár egy feltöltőkártya-vásárlást is, akkor nincs mese: meg kell tanulnia a nyelvet, minél hamarabb és minél jobban.

Sokan mondják otthon a külföldön élőkre: "ó, hát neki könnyű, kint él, hát persze, h megtanulta a nyelvet". Én itt a nyelv NORMÁLIS, az anyanyelvi beszélő szintjére törekvő megtanulásáról beszélek, és azt állítom, h igenis korántsem "minden" külföldön élő sajátítja el ilyen szinten, de erről beszéltünk is múltkor MSNen. Természetesen nem is mindenkinek célja ez, sok román, albán, bolgár, perui stb. segédmunkás is elgagyogja a hétköznapi boldoguláshoz szükséges dolgokat, többükkel el is lehet társalogni egész jól (hibás nyelvtannal, erős akcentussal), és ők nem is zavartatják magukat, jól elvannak így, úgyis a saját albán/bolgár/perui stb. családjukkal és közösségükkel élnek, az olasz csak a munkautasítások megértéséhez és a legszükségesebb hétköznapi teendőkhöz kell. De más, képzettebb rétegekben is vannak olyanok, akiket nem érdekel, meg türelmük sincs ahhoz, hogy szépen, igényesen megtanulják az olaszt. Nekem viszont igen, sőt az egyik vesszőparipám, mert magyarul is igényem, ahogyan neked is, h értelmesen, választékosan fogalmazzak és ki tudjak fejezni mindent, helyesen.

Hogy milyen ez? Hát, kemény. És ami a legfőképpen kell hozzá: sok-sok-sok ALÁZAT. Mindenekelőtt nagyon jól jött, h otthon tanultam 8 hónapot olaszul, és ezért is mtam neked, h nagyon fontos, h az ember már otthon minél jobban elsajátítsa a nyelvet. 

Persze amit otthon tanultam, az alapnak tökéletes volt, de azért eléggé kétségbeejtő érzés volt idecsöppenni. Azt mondják, h anyanyelvi környezetben a nyelv "ragad". Hát az biztos, h ragad, csak nem az egész egyszerre. Kezdetben társaságban nem értettem a beszélgetés 80%-át, és az egyetemi előadásokon is csak a képek adtak fogalmat arról, h miről van szó.

Az sem igaz, h folyamatos a fejlődés, h az ember napról napra érezné, h javul. Sokszor előfordult velem, h hónapokig "dekkolt" a nyelvtudásom, és nem mozdult előre. Sőt visszaesések is vannak, a mai napig. Az időjárástól, az adott naptól, mindentől függ, h hogyan beszélek (van, amikor olyan rosszul, h nekem is fáj, és akkor nagyon dühös vagyok magamra). Mai napig, amikor olvasok egy újságcikket, egy FB-kiírást, egy álláshirdetést, és van benne olyan, amit nem értek, az igenis zavaró és idegesít. Ja, és azt elfelejtettem mondani, h a legfontosabb a nyelvet minél jobban megtanulni szándékozónak, h tilos kint élő magyarok csoportjával rendszeresen összejárni, együtt bulizni, vásárolni, kajálni stb., mert ha az időd jelentős részét magyar társaságban töltöd, magyar barátaid lesznek stb., akkor sosem használod a nyelvet (kevésbé vagy rákényszerítve), ergo sosem tanulsz meg rendesen. Persze rossz egyedül, és irtó magányos tud lenni az ember, amikor senkinek nem tudod kifejezni magad (vagy legalábbis nem a kívánt szinten) a környezetedben, és minden egyes nap rohadtul elfáradsz és zúg a fejed, pedig semmi különöset nem csináltál, csak bevásároltál / buszjegyet vettél / silabizáltad a könyvek címeit a könyvesbolt kirakatában / banális témákról beszélgettél a lakótársaddal / keményen gondolkodtál, hogy is mondják azt, h "szivacs" stb. A hétköznapi életben, kommunikációban úgy el lehet fáradni, komolyan, mintha egész nap lapátoltál vna.

Még speciálisan az olasz helyzethez: a nyelviskolában, a magántanárnál természetesen nem tanítanak dialektusokat. Eredmény: a firenzeiek beszédéből én kezdetben alig értettem vmit, szóval még ahhoz is külön hozzá kellett szoknom. 

A.-val szerencsém van nyelvtanulás terén, mert ismeretségünk első napján megmondtam neki, h javítson ki mindig, amikor hibázom, mert tanulni akarok. Na, azóta tényleg MINDIG kijavít, több mint 2 éve folyamatosan, akárhol, akármikor, kora reggel, délben, éjszaka, társaságban, egyedül, takarítás közben, Skype-on, telefonon, az utcán, itthon, autóban, szórakozóhelyen, asztalnál, ágyban. Persze az ember örül, de azért sokszor fárasztó, főleg amikor huszadjára is elrontom ugyanazt. Szóval tényleg alázatosnak kell lenni, és nagyon kitartónak. És az valóban sokkoló, de legalábbis zavaró és fárasztó, amíg az ember nem tudja normálisan kifejezni magát, és alapvető dolgokon is keményen járatnia kell az agyát, nap mint nap...

9) "Sokan úgy érzik, hogy az új élmények maguk alá temetik őket, magányosak, tehetetlenek, depressziósak, fájóan hiányoznak a támogató barátok, a családtagok." --> hát ez nekem egy az egyben kimaradt, őszintén szólva sosem volt tipikus honvágyam, olyan szinten meg végképp nem, h tehetetlenségbe és depresszióba süllyedjek. Az új élményeket, a nehézségeket is, érdekességként éltem meg. Tudod jól, h az esetleges depibe süllyedés oka nem a kulturális sokk volt, hanem az abnormális helyzet, amit kreáltam magamnak, ill. amit mások kreáltak nekem. Persze olyan volt, h hiányoztak a szüleim vagy éppen Ti, de mindig csak konkrét személyek hiányoztak, nem maga a "haza" vagy egy hely/környezet. Ez véleményem szerint nagyon erősen személyfüggő. Esetemben azért van így, mert nem kötődöm semmilyen magyaro.-i helyhez olyan erősen, h az fájdalmas szinten hiányozzon. Tudod, ha megkérdezik tőlem, hová valósi vagyok (települést illetően), korábban zavarba jöttem, mára pedig kitaláltam a választ: ÉK-Magyarország. Furcsa, de nem érzem magam egyik városba sem valónak. Igaz, h M.-n születtem, de csak azért, mert ott volt a körzetben kórház, egyébként születésemkor a szüleim Sz.-n laktak (ott se volt senki hozzátartozónk, csak ott kaptak vállalati lakást -- Anyukám F.-i, Apukám D.-i, és R.-n ismerkedtek meg), és én is ott laktam 10 éves koromig. 10 éves koromban költöztünk M.-re, először egy albérletbe, ahol 6 évet húztunk le, majd a saját lakásunkba (amit most adtunk el). De odavalónak se éreztem magam. Volt pár év, amikor eljártam bulizni, rockkocsmázni a korosztályommal, de aztán az a dolog kifutott, a társaság meg felbomlott, amikor elkezdtem Pestre járni egyetemre. Egyébként gyerekkoromban meg T.-n szerettem lenni (ahol szintén nem volt senki hozzátartozónk, és amelyet szintén most adtunk el), ahol a nyaralónk volt, meg nagyimnál F.-n. Pesten meg összesen 4 albérletem volt, szóval kb. az egész eddigi életem egy átjáróház... ezt még leírni is sok volt, fú :D (hát még elolvasni xD) Egyszóval azt akartam ebből kihozni, h azért nem érzek honvágyat, mert nem kötődöm sehová, sosem voltak, stabil, "bebetonozott" pontok az életemben, és kiterjedt családom sincs (a szüleimen kívül csak nagyimhoz kötődöm, nem voltak soha nagy összejárások unokatesókkal meg nagybácsikkal, vagy ha igen, nem alakítottak ki bennem összetartozás-feelinget). Azt nagyon megértem viszont, aki egész addigi életét egy településen, esetleg ugyanabban a házban élte le, a megszokott emberek között, a megszokott helyeken... nagyon nehéz lehet mindezt feladni, és tényleg komoly pszichés sokkot okozhat a váltás. Hiszen tudom, az ideiglenes dolgoktól is fájó megválni. Tudom, h mikor márciusban kiléptem a M.-i lakásunkból, sétáltam a villamosmegálló felé, h felmenjek Bp.-re, ahonnan pár nap múlva indult a gépem ide, mennyire furcsa és szívszorító érzés volt arra gondolni, h ez életemben az utolsó alkalom, h végigmegyek ezen az útszakaszon, ebből a lakásból... pedig akkor már gyakorlatilag hónapok óta nem is jártam M.-n, és évek óta nem kötődtem oda. Mégis hatással volt rám. Szóval megértem, mennyire nehéz lehet annak, akinek egy külföldi ország jelenti az első elszakadást.

Van a cikkhez egy hozzászólás (Grafogirl a szerző neve), ő maximálisan jól összefoglalta a meglátásaimat:

"Aki sokat költözik már gyerekkorától, és/vagy sokat utazik, annál jóval kisebbek a kultúrsokk tűnetei. Meg annál, aki nyitott a különböző kúltúrák megismerésére és konkrétan ismeri az adott kúltúrát..vagy mindent meg is tesz, hogy gyorsan megismerje és nem az a legfontosabb számára, hogy minél több magyart megismerjen külföldön.(...) Aki megtanul kicsi korától alkalmazkodni a változásokhoz, a gyakori változásokhoz, azok szerencsésebbek. Jobban feltalálják magukat egy új közösségben, új lakóhelyen. A nyelv ebből a szempontból szinte másodlagos."

Ugye az volt a kérdésed, h hogyan éltem/élem meg ezeket a dolgokat? Hát tudod, h engem teljesen megfogott ez az ország, és sok aspektusa miatt közelebb éreztem magamhoz, mint az otthoni környezetemet (ahol, mint említettem, nem volt soha egy "biztos" pont), így összességében örömmel birkóztam/birkózom meg a nehézségekkel meg mindennel az itt maradásért... és hát tkp. Te is megélted velem együtt az évek során ezt az egészet, szal azt hiszem, Te aztán az az ember vagy, akinek kevés újat mondhatok ezzel kapcsolatban :D Tudhatod, h akkor is, amikor rossz volt, akkor is jól éreztem magam itt vmiért, és nem akartam hazamenni... illetve egy holtpont volt, amikor tényleg azt gondoltam, h kész, elég, itthagyom ezt az egészet, inkább hazamegyek a "jó" M.-re. De képzeld, mai napig azt gondolom, h akkor vmi irtó sokmindent megtanultam és nagyot formálódott a szemléletem azzal, h amennyire magam alatt vtam, és amennyire be akartam fejezni az egészet és totál sz*r és kilátástalan volt az egész, utána minden az ellenkezőjére fordult, gyakorlatilag az volt a legszebb másfél hónapom az egész első olaszországi etapban :D Akkor rájöttem, h ez nem csak duma meg giccses idézetek hülyesége, h amikor vmi nagyon rossz és kilátástalan, akkor is jóra fordulhat minden :)

Remélem, ki tudsz szedni vmi hasznosat a fenti litániából, mint leendő külföldi lakos:) A kultúrsokk elkerülésére sztem az a legjobb recept, ha az ember szereti a célországot és sok információt összegyűjt róla, tehát alapjában véve az ORSZÁG szeretete miatt megy ki (ez nálad megvan :) )... nem csak pl. egy pasi miatt... ill. az sem szerencsés, ha vki pusztán pénzkereseti célból van kint, mert az még nem garantálja a lakókörnyezet iránti kötődést. És 3 fogalom a legfontosabb, amit mindig szem előtt kell tartani, és amik szinte mindent meghatároznak: HOZZÁÁLLÁS, NYELV, ALÁZAT ;)

Bocsi, h ennyit írtam, de csak úgy kijött belőlem, egy lélegzetre :)

És nekem is nagyon jólesett leírni!!! :)

puszcsiiii :*

Nyugodj békében, Jockey!

Tegnap meghalt Larry Hagman, vagy ahogy mindenki ismerte, Jockey Ewing.
Nyugodj békében!

Egy firenzei Angyalka Budapesten

Hű, kellően terjengős lett a cím? Nem? De!

Sebaj, ez van. Fél év után hiányzott már a barátnőm, és őszintén örültem, hogy végre hazalátogatott és találkozhattunk. :)

Múlt csütörtökön (nov. 8.) találkoztunk a Móricz Zsigmond körtér zsivajos embertömegében, a 41-es villamos megállójában. Azt hiszem, hagyománnyá nemesülhet a MórZsin való összeborulás ennyi év után. :)

Persze rögtön megállapítottuk, hogy itt Budapesten sokkal koncentráltabban fordulnak elő barmok-idióták-fura szerzetek, mint Firenzében (ez egy bácsi kapcsán került szóba, aki hevesen szidta a villamos ülését, mert nem fért el a nyanyakamionjával) valamint, hogy Angyalka kabátja erősen kolbász-szagot áraszt. Ennek egyébként az otthoni ebéd volt az oka, és nem volt semmi gond ezzel szerintem. A kolbász-szag kifejezetten kellemes bizonyos, a pesti közlekedésben előforduló életformák szagához képest.

Ezek után rohangáltunk egy sort, Iponba Péterhez borítékért (visszafelé villamosra szálltunk, egy megállóra a Lehel tértől, ami a végállomás, és a tömegben nyomorogva Angyalka megkérdezte, hogy szerintem mindenki a Lehel térre megy-e... Jeleztem, hacsak nem másznak ki menet közben az ablakon, akkor nagy valószínűséggel igen), postára, bankba, végül nyugisan leülhettünk egy vendéglátóipari egységben beszélgetni és folytatni az időnként ránk törő eszelős vihogást. Mondanom sem kell, ezerszer jobb volt így, mint msn-en beszélgetve...

Másnap All Inn-be mentünk, szintén egyfajta hagyománytiszteletből. Itt már csatlakozott hozzánk Zsófi, Peti, Mosi, sőt még Olivér is! Remek este volt, sok beszélgetéssel, nevetéssel.

Nagyon remélem, hogy az említett decemberi találkozás is összejön, és nem kell megint fél évet várnom, hogy egy jót röhöghessek az egyik legjobb barátnőmmel. :)))

Vonnegut

Egyik kedvenc íróm ma lenne 90 éves...

Igazából sohasem akartam mást, csupán megadni az embereknek a nevetés jelentette megkönnyebbülést. A humor gyógyszer lehet, akár az aszpirin.

A szeretetet nem keresi az ember, hanem találja. Véleményem szerint ostobaság kutatni utána, meg aztán igen gyakran ártalmas is. Szívből kívánom, bárcsak mindazok, akik a közhit szerint szeretni tartoznak egymást, így szólnának egymáshoz két pofon között: - Egy kicsit kevesebb szeretetet, ha lehetséges, és egy kicsit több elemi tisztességet.

A lehető legközelebb akarok maradni a peremhez, anélkül, hogy túlbuknék rajta. Onnan sok olyasmit lehet látni, amit középről nem.

Soha nem létezett semmiféle "azok a régi szép idők", mindig is csak a mindennapok voltak.

Láttam Drezda pusztulását. Láttam a várost előtte, aztán kijöttem az óvóhelyről, és láttam utána, és kétségtelen, hogy az egyik reakcióm a nevetés volt. Isten a megmondha­tója, így próbál a lélek egy kicsit megkönnyebbülni.

Művészetből nem lehet megélni. A művészettel csak elviselhetőbbé lehet tenni az életet. A művészet, akármilyen jól vagy rosszul csinálja valaki, a lelket táplálja, az Isten szerelmére! Énekeljünk a tus alatt! Táncoljunk a rádió mellett! Meséljünk történeteket. Írjunk verset, akár rossz verset is a barátainknak. Csináljuk olyan jól, amilyen jól csak tudjuk. Csodálatos jutalomban lesz részünk. Alkotni fogunk valamit.

Mármost, ha én jómagam azt hallom, hogy valaki meghalt, egyszerűen vállat vonok, és azt mondom, amit a tralfamadoriak is mondanak a halottakra, ez pedig az, hogy: Így megy ez.

Csak néhány idézet - ... barátokról

Sok ember hibája, hogy amikor minden rendben van az életével, megfeledkezik a nehéz időkről és azokról az emberekről, akik akkoriban mindent félretéve támogatták.

Leiner Laura

Barátságod ára a nyitott fül; a nyitott száj csak félútig elég.

Lewis Benedictus Smedes

Sokkal könnyebb meggyűlölni egy olyan embert, aki fontos volt a számodra, mint egy olyant, akivel nem volt semmi dolgod.

Marilyn Manson

A barátság mindig múlékony és véget ér majd. Miért ne töltenénk együtt néhány szép órát, amíg még tart?

A férfiak úgy kezelik a barátságot, mint a focilabdát: ide-oda rugdossák, mégsem esik szét. A nők pedig óvatosan bánnak vele, mint az üveggel, és mégis apró darabokra törik.

Anne Morrow Lindbergh

Az egyetlen abszolút önzetlen barát, akire az ember szert tehet ebben az önző világban, az egyetlen, aki sosem hagyja el őt, az egyetlen, aki sosem hálátlan és hűtlen hozzá - az a kutyája. Ő az, aki mellette áll jóban-rosszban, egészségben-betegségben. Ott alszik a hideg földön, ahol a barátságtalan szelek fújnak, s ádázul zuhog a hó, csakhogy gazdája oldalán lehessen. Megnyalja a kezet, amiben nincs élelem, amit felajánlhatna. Nyalogatja a sebeket, és enyhíti a fájdalmakat, melyeket a világ kegyetlensége ejt. Úgy őrzi koldus gazdája álmát, mintha király volna. Mikor minden barát eltűnik, ő marad. Ha elmúlik a gazdagság vagy a hírnév szertefoszlik, ő olyan hűséges marad szeretetében, ahogy a nap kitart az útján az égen.

George Graham Vest

A barátság nem egy létrehozott kapcsolat, a barátság magától jön létre, mert jó minden elvárás és indok nélkül együtt létezni. Örömöt jelentetek egymásnak csak azért, mert vagytok. A barátság benned van, belőled fakad, nincs köze a másik cselekedeteihez: ha egy ember valóban a barátod, akkor is közel áll hozzád, ha nem kedves vagy igazságos veled, mert hát ott van a szívedben.

A. J. Christian

Kimentem az erkélyre, s mint minden este, felnéztem az égre. Atyaisten! Holdfogyatkozás! (...) Ezt nem lehet egyedül elviselni. (...) Eszembe jut barátom, akivel két hete az újholdat néztük. Csakhogy ő most Európa másik csücskében van. Mindegy, megvan a hotel száma, hívom, kapcsolják, meglepett, álmos hang: Te vagy? Mi történt? Holdfogyatkozás van, hadarom, csak annyi, hogy nézz ki az ablakon, és bocsánat, ha felébresztettelek. Leteszem a kagylót. Nem kellett volna. Hülyét csináltam magamból. Egy óra múlva csöng a telefon. Most ment le az árnyék a Holdról, mondja. Aludj jól.

Janikovszky Éva

Amikor lecsap a balsors, derül ki, hogy ki az igazi barát. A barátok a hajón maradnak, míg a patkányok menekülnek.

Napoleon Hill

Néha már-már azt hiszem, nem érdemes senkivel sem összebarátkozni. Egy idő múlva úgyis elveszítünk mindenkit, és az a fájdalom ezerszer rosszabb, mint az előtte sajgó űr.

Lucy Maud Montgomery

Attól tartok, barátságon sokszor csupán egy bizalmas viszonyt értenek, aminek semmi köze az őszinte érzésekhez.

Lucy Maud Montgomery

"...nem láthat senki engemet."

Magam vagyok, rám hull a végtelenség,
a fák, a lombok ezre eltemet.
Olykor fölém cikáznak még a fecskék,
nem láthat itten senki engemet.

A táj az ismeretlen mélybe kékül,
nincs semmi nesz a lombokon, a fán,
s tűz-csókokat kapok a tiszta égtül
Én, a merész és álmodó parány.

Egyszerre az ősfélelem legyűr,
a lég üres, kihalt a szó, a hang,
s én sáppadottan fekszem itt alant.

A föld szorít, s fölém végetlenül
tágul ki, mint egy kék üvegharang,
a végtelenbe nyúló kékes űr.


76 éve halt meg Kosztolányi Dezső.

Ripper - harmadszor

Szerencsére alkalmam nyílt pótolni a tavaly februárban (távolság s anyagiak miatt) kimaradt Ripper koncertet, ismét Budapesten, a Crazy Mamában.

Ezúttal nem csak Moncsi tartott velem, hanem Peti, Fejcsi és Levi is (bár őt csak két köszönés erejéig láttam...). Indulás Petitől volt délután négy óra körül, első célpont az Angyal söröző, ahogyan két éve is. A hűvös idő ellenére kint ücsörögtünk, de Moncsi érkezése után nem sokkal inkább bementünk, mert esni kezdett s a szél is feltámadt. Nem sokkal később csatlakozott hozzánk Fejcsi is, és négyesben alapoztunk körülbelül fél nyolcig. Az idő ekkorra még hűvösebb lett, de sebaj, a villamoson nem fázunk... csakhogy két megálló után le kell szállnunk, mert a pilóta közölte, hogy kocsiszínbe megy... bő 10 perc fagyoskodás a szélben-esőben, mire jön a következő 51-es. Ezzel már gond nélkül eljutunk a helyszínre, s egy gyors bagózás után be is megyünk a Crazy Mamába kicsit felmelegedni s sört szerezni.

Sajnos nagy tömeg ismét nem volt, bár ennek előnye, hogy simán találtunk ülőhelyet s a pultnál is hamar kiszolgáltak. Most már sok ismerőssel is találkoztunk, jó érzés volt így összefutni Tim többi rajongójával. :)

A Crossholder és a ZBB zenekarokat a sörünk mellett ülve hallgattuk végig, aztán a Sandstone-ra lementünk, s az első sorban találtuk magunkat. Itt végül csak én tartottam ki a koncert végéig, középen, éppen Tim előtt állva. :) (Nekem valahogy nem jut eszembe ilyenkor kimenni bagózni vagy sörért - hisz a koncert miatt vettem meg a jegyet...) 

Hát a Sandstone produkciójára még így 3 nappal később sem igazán találok jelzőket; annyira nem volt rettenetes, csak több volt benne a külsőség, mint a tartalom, és az egyedi dolgokat is abszolút hiányoltam. Összességében felejthetőnek mondanám a műsorukat... Talán ha kicsit rövidebb az egész, akkor nem jutok el odáig, hogy már unom és a fenébe kívánom őket.

Valahogy csak túléltem ezt is, s végre megjelent a színpadon Ripper. Nem tudok róla most sem mást írni, mint eddig - elsöprő volt a koncert. Az előző két koncerthez képest más volt a setlist (amit nyilván majd mellékelek ide valahova), így hallhattam élőben az Iced Earth When the eagle cries című dalát, vagy a Maiden Flight of Icarusát. És persze nem hányozhattak a "megszokott" dalok, mint a The Ripper ("What's my name?" :)), a Burn in Hell vagy a Starting over. És mindezeket úgy hallani, hogy mindössze fél méterre van tőlem a Mester... leírhatatlan. Megint volt pacsizás - már ekkor megismert, mert nem csak belecsapott a tenyerembe, hanem megszorította a kezem. :) 

Miután végigzúztam a koncertet, azonnal kértem egy sört, mert baromira megszomjaztam, s leültünk a szokásos várakozó helyünkre, az öltöző elé. Már ekkor ölni tudtam volna egy fájdalomcsillapítóért, mivel kínzott a migrén, de azért még kitartottam. Ismét szállingóztak olyan infók, hogy nem fog kijönni, de ezt mindig mondta valaki... és eddig mindig baromságnak bizonyult. :)

Szóval üldögéltünk, a VIP jegyesek mentek befele az öltözőbe - és egyszer csak odajött Eddie (akit már közvetve azért ismertünk, közös ismerősök révén és több koncerten is láttuk), hogy "Neked van fényképezőgéped, gyere!", mindezt nekem címezve. Igazából azt hiszem nem is nagyon esett le, hogy mi van, csak felkaptam a gépet és odaálltam mellé a sorba. Lehet, hogy a fejfájás tette, lehet az, hogy már harmadszor készültem találkozni Timmel, de nem izgultam egyáltalán. Alig néhány perc múltán sorra is kerültünk, s beléptünk a kis öltözőbe. Timen kívül a Sandstone tagjait véltem felfedezni, de igazából nem nagyon foglalkoztam a környezettel, inkább csak álltam kezemben a fényképezőgéppel s vártam, hogy fotózhassak. Tim beszélt pár szót Eddie-vel, aláírt neki, én lefotóztam őket... aztán felém fordult: "Hi! How are you?" és megölelt. Kicsit lehidaltam, de azért kinyögtem egy "Fine, thanks!"-et. Tim ekkor a tetoválásom felől érdeklődött, hogy mutassam meg... felhúztam a felsőm ujját, s ismét megnézte az ábrát, sőt a többieknek is megmutatta - "She has the sign! She has the sign!". :) Aztán kértem a közös képet ("Of course!" - s már át is karolt), beszéltünk még néhány szót, ez homályba vész kicsit, de tudom, hogy utólag is boldog születésnapot kívántam neki. :) Aztán kezet fogott Eddivel, engem meg ismét megölelt (amin megint lehidaltam), "Bye!", s már kint is voltunk megint. :) Eddivel beszéltünk még egy keveset, hogy majd küldöm a képeket ésatöbbi, aztán leültem, de nem sokkal később elindultunk, mert addigra már tényleg őrjítően fájt a fejem. Ennek aztán az lett a vége, hogy taxival mentünk haza, mert nem bírtam volna ki az éjszakaizást... de a lényeg, hogy egyben hazaértünk, és én szinte szó szerint beájultam az ágyba. :)

Nagyon remélem, hogy hamarosan ismét ellátogat hozzánk Tim, és akkor már a "hagyományoknak megfelelően" Moncsival megyünk kettesben, és nem hagyjuk ki a közös képet sem...

Szerk.:

Setlist:

And... You Will Die 

The Ripper

Victim Of Changes

Burn In Hell

Don't Talk To Strangers

Scream Machine

When The Eagle Cries

Beyond The Realms of Death

Blood Stained

Heart Of A Killer

Diamonds & Rust

Flight Of Icarus

Hell Is Home

The Mob Rules

The Human Race

One On One

Starting Over

Heaven And Hell

Hardrock beszámoló

I want my tears back

I want my tears back

The treetops, the chimneys, the snowbed stories, winter grey
Wildflowers, those meadows of heaven, wind in the wheat

A railroad across waters, the scent of grandfatherly love
Blue bayous, Decembers, moon through a dragonfly's wings

Where is the wonder where's the awe
Where's dear Alice knocking on the door
Where's the trapdoor that takes me there
Where the real is shattered by a Mad March Hare

Where is the wonder where's the awe
Where are the sleepless nights I used to live for
Before the years take me
I wish to see
The lost in me

I want my tears back
I want my tears back now

A ballet on a grove, still growing young all alone
A rag doll, a best friend, the voice of Mary Costa

Retró

Ma keresgéltem a kamrában, és bár a keresett könyvet nem találtam meg, de belebotlottam gyermekkorom emlékeibe... egyrészt az összes mesekönyvem megvan, aminek nagyon örülök, imádtam azokat a meséket (magyar mesék és Andersen meg Grimm), valamint ez a régi - gondolom készségfejlesztő - játék is a kezembe akadt.

Made in Czechoslovakia. A neve rejtély. (Mármint nem ez a neve. Értjük, ugye.)

Az első, amit hirtelen alkottam belőle...

...és amire tulajdonképpen való.

Sajnos hiányos, de ennyi év után ez nem csoda.

Az elmúlt hetek...

... nem voltak éppen pörgősek, mivel Péterem lesérült kicsit (nem jó, ha az ember lábára esik egy tégla, főleg ha kettő), így nem tudtunk hódolni sportolási szenvedélyünknek. Főként pihentünk, filmet néztünk, ő programozott, én finnül tanultam, szóval végül is nem telt haszontalanul az idő, csak már mindkettőnknek hiányzik a mászkálás, igyekszünk is pótolni majd. :)

Pár képet teszek azért fel addig is, aztán remélem, most már tényleg lesz miről beszámolnom. :) (A szeptember 19-ei Tim Ripper Owens koncertről például biztosan. :))

Amália itt járt látogatóban és nagyon jól érezte magát. :)

Új helyen a szépségem.

Mostanában ez a módi.

Dobozba bármi áron.

Egyre szebb ez a cica. :)

Így tanuljunk finn szavakat: címkézzük fel a tárgyakat otthon.
Na jó, ezt a csak a hűtővel csináltam.

Nekem van a legjobb anyukám - hozott nekem fánkot. :)

És végre megvannak a jegyek! :)

Már fél éve... hihetetlen.

No EZ az igazi finn vodka.

Ősz

Az egyik szemem sír, a másik nevet... Egyrészt szeretem ezt az évszakot, talán épp annyira, mint a tavaszt - átmeneti időszak, általában kellemes idővel, a levegőben valami kellemes illattal... Ugyanakkor az őszt a tél követi (micsoda meglepetés), amit a legkevésbé szeretek az évszakok közül, főleg mióta ennyire szélsőséges az időjárásunk... De igyekszem megkedvelni a telet is és megbarátkozni a gondolattal, hogy ez a nyár is hamar eltelt... Bár igaz, hogy most a nyár sem volt az igazi ezzel a rengeteg hőhullámmal, forrósággal... Igen, nekem semmi se jó. :D

Szóval gondoltam üdvözlöm az Őszt néhány sorral és képpel. Egyelőre egyébként abszolút nyári idő van 25-30 fokkal és napsütéssel, úgyhogy kicsit várom is már, hogy szeptemberire forduljon az időjárás is, ne csak a naptár. :)

Az emlékezésnek is van éghajlata, flórája és faunája. Ez az éghajlat egyáltalán nem mérsékelt. Telítve van végletekkel. Az igazi ősz soha nem az, amelyet éppen megélünk, hanem az a másik, aranyfürtös, halálra érett és csodálatos, melyre egy tavasszal emlékezünk.

Márai Sándor

Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.

Fekete István

Tervetuloa Suomeen!

Néhány napon belül írok bővebben. :)

While your lips are still red

Sweet little words made for silence
Not talk
Young heart for love
Not heartache
Dark hair for catching the wind
Not to veil the sight of a cold world

Kiss while your lips are still red
While he`s still silent
Rest while bosom is still untouched, unveiled
Hold another hand while the hand`s still without a tool
Drown into eyes while they`re still blind
Love while the night still hides the withering dawn

First day of love never comes back
A passionate hour`s never a wasted one
The violin, the poet`s hand,
Every thawing heart plays your theme with care

Kiss while your lips are still red
While he`s still silent
Rest while bosom is still untouched, unveiled
Hold another hand while the hand`s still without a tool
Drown into eyes while they`re still blind
Love while the night still hides the withering dawn

Szerintem az egyik legszebb dal a világon. :) Igen, ilyen érzelmes vagyok. Na.

Milyenek a finnek?

Kicsit ismétlem magam, mert ez már egy régebbi blogomban szerepelt, de most ismét aktuális, én meg amúgy sem tudom megunni. :)

+15°C. Spanyolországban az emberek téli kabátot és kesztyűt húznak. A Finnek kifekszenek napozni.

+10°C. A Franciák hiábavalóan próbálják bekapcsolni a központi fűtést. A Finnek virágokat ültetnek a kertben.

+5°C . Az Olasz kocsik nem indulnak. A Finnek még kabriókat használnak.

0°C. Megfagy a desztillált víz. A Vantaa folyó vize kicsit sűrűbbé válik.

-5°C. A Californiaiak a fagyhalál küszöbén állnak. A Finnek még egy utolsó rostonsütést rendeznek a szabadban a tél beállta előtt.

-10°C. A Britek fűteni kezdenek. A Finnek hosszú ujjú pólót vesznek.

-20°C. Az Ausztrálok elmenekülnek Mallorcáról. A Finnek Szentiván éjjét ünneplik. Beköszönt az ősz.

-30°C. A Görögök halálra fagynak és eltünnek a Földről. A Finnek elkezdenek házon belül mosni.

-40°C. Párizs összeroppan a hideg súlya alatt. A Finnek sorban állnak a Hot Dogos standok előtt.

-50°C. A jegesmedvéket kimenekítik az Északi Sarkról. A Finn hadsereg elhalasztja a téli túlélő gyakorlatát a gyenge időjárásra hivatkozva.

-60°C. Korvatunturi (A Télapó otthona) befagy. A Finnek kivesznek egy filmet és otthon maradnak.

-70°C. A pót-Télapó délre költözik. A Finnek kicsit idegesek lesznek, mert a Koskenkorva vodkájukat már nem tárolhatják a szabadban. A Finn hadsereg megkezdi a túlélő gyakorlatot.

-183°C. Az ételben található mikróbák elpusztulnak. A Finn tehenek a gazdájuk hideg kezeire panaszkodnak.

-273°C Minden atom alapú molekula mozgása leáll. A Finnek csak ennyit mondanak "Ba**** meg, hideg van ma odakint"

-300°C Befagy a Pokol. A Finnek megnyerik az Euroviziós dalfesztivált.

Később beszámolok a finn mánia okairól. :)

Undead Indeed

That moment when Marco Hietala's voice takes your virginity again.

Nyugi

Helyzetjelentek röviden, mivel sok minden nem történt mostanában. Egyelőre lassan telik az augusztus, nyugiban, de szerencsére aktív programterveink is vannak még a hónapra, úgyhogy lesz majd izgalmasabb beszámolóm is. :)

Beszéljenek a képek, én majd beszélek, ha lesz miről. :)))

Most már tudom, hogy ez egy házi zugpók :)

Mélyhűtőben felejtett jeges tea... de kiolvadás után igazán üdítő volt.

Dzsonszinak még mindig nagyon érdekes vagyok - meg a gatyamadzagom is.

Gyíkocska a kertben.

Hűsítő cseresznyés-málnás koktél csöpp alkoholtartalommal.

Rendező úr.

Bojtár már éhes.

Suzy. Ja meg én.

Amália még mindig kíváncsi.

Összefoglaló

No nézzük csak, mi is történt, mióta nem írtam...
Betöltöttem a huszonnyolcat, erről többet nem is érdemes regélni. :D Jó születésnap volt egyébként, előtte házibulival, aznap kettesben ünnepléssel.
Az utána következő hétvége aktívan telt, bringázással, bulizással, vasárnap egy kis pihenéssel Petimnél.
Tizennyolcadikán (szerda) Moncsi is öregedett, így azt is megünnepeltük, iszogattunk csöppet majd lekéstem az utolsó buszt és sétáltam haza, de sebaj, megérte. :D
Csütörtökön szüleim elutaztak nyaralni, így itt maradtam, hogy vigyázzak a házra - persze nem egyedül, Peti itt volt velem péntektől szerda (tegnap) reggelig. :) Sokat bicajoztunk, jókat ettünk, jó volt ez a pár nap.
Hmm, röviden azt hiszem, ennyi, pár képpel illusztrálom még az eseményeket, aztán jelentkezem, ha említésre méltó dolog történik. :))

Ez a csomag várt Petinél a szülinapomon :)

Suzy még mindig tündérbogár (amikor nem akarja leharapni valamelyik végtagunkat)

Takarítás közben előkerült a régi cigarettásdoboz gyűjteményem

Ide kirándultunk Moncsival, mert egy EB játékon nyertem egy üveg Unicum szilvát :D

 Aminek így örültem :)

Szülinapi csocsó

Lesifotó :)

Hosszú az út hazafelé...

Kirándulás Diósdon

Ezt nem mi tettük oda, de muris