"Gyűlölök, tehát vagyok."

Avagy Márai idézetek... mert szépek, kifejezőek és sok mindent elmondanak helyettem.

A közös érdekek néha megteremtenek emberi helyzeteket, amelyek hasonlítanak a barátságra.

Az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök.

Vannak emberek, kiket mindenki szeret, akik számára mindenki tartogat egy megbocsátó és dédelgető mosolyt, s az ilyen emberekben csakugyan van valami magukat kellető, valami ringyószerű.

De aztán fordul az idő, egy év, vagy három év, vagy két hét - megfigyelted, hogy a szerelemnek, mint a halálnak, nincs órával vagy naptárral mérhető ideje?... - s a nagy terv, melyre vállalkoztak, nem sikerült, vagy nem egészen úgy sikerült, ahogyan elképzelték. S akkor szétválnak, haraggal vagy közömbösen, s megint reménykednek és újrakezdik, más társakat keresnek. Vagy fáradtak már, s együtt maradnak, elszívják egymás életkedvét és életerőit, s betegek lesznek, kissé megölik egymást, meghalnak. S utolsó pillanatban, mikor lehunyják szemüket, értik már?... Mit akartak egymástól?

Mikor valaki felbukkan a múltból, érzelmes hangon bejelenti, hogy "mindent" rendbe akar hozni, csak sajnálni és nevetni lehet szándékán; az idő már "rendbe hozott" mindent, azon a különös módon, az egyetlen lehetséges elintézés módján.

Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert. S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha.

Van egy ilyen szelíd nyári világ, málnaszörppel, aludttejjel, citromos vízzel. Aztán van egy másfajta, tűzvésszel, vérrel, kéjgyilkossággal. Valahol a két világ között élek, málnaszörpöt szopogatok, s közben várom a tűzoltókat vagy a detektíveket.

Nem lehet megbocsátani (kinek?), ha meghal, akit szeretünk.

Hol van a beszéd attól, amikor valaki igazán elmond valamit!

A legfájóbb kín örömet színlelni.

Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért - te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban maradsz; s Isten tudja ezt.