2012. június 25., hétfő

Vízivillamos

Ma reggel csöppet morcosan jöttem hazafelé, esett az eső, a telefonom sem akarta azt csinálni, amit kellene, úgyhogy puffogva szálltam fel a villamosra a Deák téren. Nem sokkal később megérkezett a vezető, aki valamit beszélgetett az elöl ülő utasokkal (a fülhallgató miatt nem hallottam), majd beült a kis fülkéjébe, elindultunk és megkezdődött a műsor. Mikor észleltem, hogy kicsit hosszabban beszél a mikrofonba, mint az szükséges volna, kivettem a fülest, és így hallhattam, amint épp azt ecseteli, hogy "gördülnek az esőcseppecskék" az ablakon, majd kifejti, hogy az elöl ülőkkel megbeszélték, hogy ez a villamos a Balatonra megy. "Elmegyünk a Kelenföldi Pályaudvarig, onnan mindenki úgy utazik tovább a Balatonra, ahogy akar." Egész úton szórakoztatta az embereket, fel is írtam pár gyöngyszemet:
- "Az első lakott település, ahol megállunk, az Astoria."
- "Egészségükre a megállót!"
- "Kosztolányi Dezső bácsinak a tere, gyönyörű járdaszigetek, kikötünk!"
- "Elnézést azoktól, akiket zavar, hogy akusztikai környezetszennyezek"
- (le- és felszálló utasoknak a megállóban) "Egészségünkre a mozgást!"
- "Következőnek mindössze a Csóka utcát tudom felajánlani szerényen."

Ezen kívül megosztotta az e-mail címét is, ahova várja a véleményeket az "akusztikai élményről", és megköszönte a mosolyt mindenkinek.
Beszélgetett a turistákkal is (tudott angolul, mégpedig jól), és szerintem kicsit mindenkinek feldobta a reggelét, remélem, még lesz alkalmam vele utazni. :)

Köszönjük, Vízi villamos vezető bácsi!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése